Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FA-kupa 3. fordulójának utolsó két párosításával folytatódott a vetélkedés Angliában. Az ellenfelek ezúttal jól ismerhették egymást, hiszen a PL-ből érkezett az Everton és a West Ham is, míg a League One-ból a Scunthorpe és Chesterfield is találkozott már ebben a szezonban.
Everton – West Ham 1-1 (0-0)
Gólszerző: Lukaku (90+1.) ill. Collins (56.)
Szép számú nézősereg gyűlt össze a Goodison Park lelátóin a két Premier League szereplő összecsapásán, és mind a két szurkolósereg biztosra vette a győzelmet. Alig másfél hónappal ezelőtt ugyanebbe a leosztásban a hazai kékek nyertek 2-1-re a bajnokságban, de most a WHU szeretett volna visszavágni. A két csapat a kezdetektől fogva hajtotta a másikat, és szinte egy perc nem telt el látnivaló nélkül. Az Everton idei gyengébb bajnoki szereplése kiváló ok lett volna egy FA-kupa menetelésre, míg a West Ham kifejezeten jó eredményei ellenére sem akart alárendelt szerepet ezen az estén. Így mind a két csapat igyekezett gólt szerezni, és erőteljesen a támadásokra fókuszáltak. A hazaiaknál Romelu Lukaku volt igazán elemében, de Kevin Mirallas is kivette a részét Adrián kapus teszteléséből. Ám bármennyire is rohamoztak a hazaiak, az első félidőben nem találtak utat a kapuba. Ugyanabban a felfokozott hangulatban jöttek ki a csapatok a második játékrészre is, és nem kis meglepetésre a West Ham szerzett vezetést egy szöglet utáni fejessel. Nem játszott alárendelt szerepet a londoni csapat, de az Everton láthatóan erőteljesebben akarta a győzelmet. Teljesen átvetté az irányítást a liverpooliak, de Lukaku, és Mirallas is csak kevéssel tévedett. És mikor már mindenki a “Kalapácsosokat” látta továbbjutónak, jött Lukaku, és a ráadás első percében kiegyenlített, és kiharcolta csapatának az újrajátszást, Londonban.
Scunthorpe – Chesterfield 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Davey (18.), Taylor (44.) ill. Roberts (büntető – 70.) , O’Shae (85.)
A League One-ból már ismerték egymást a csapatok, és ellentétes felosztásban legutóbb a Chesterfield győzött 4-1-re, így előzetesen nem várt sok jó a hazaiakra. De nem Angliában lennénk, ha a gyengébbnek ítélt csapat teljesen esélytelen lenne, és mindenkire rácáfolva, a Scunthorpe szerzett vezetést, majd a félidő végén megduplázták előnyüket a hazaiakat. Ám a szigetországi futball másik sajátossága, hogy még az alacsonyabb osztályokban sincsenek lefutott mérkőzések, és ezt a Chesterfield játékosai is így gondolhatták, mert a második félidőben előbb egy büntetőből szépítetek, majd a teljesen beálló hazai védelem asszisztállása mellett, a lefújás előtt még sikerült kiegyenlíteniük, amivel kiharcolták az újrajátszást, immáron hazai pályán.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.