Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár Kevin Kampl elvesztése nagyon fájhat a Red Bull Salzbugnak, az élet nem áll meg az osztrák egyeduralkodónál, Gulácsiék két kiváló labdarúgóval erősítették meg keretüket.
Eddig sem volt gond a Salzburg támadószekciójával, a friss igazolásokat követően pedig egészen bombasztikusnak mondható a csapat ezen része, ugyanis sikerült megegyezni a Sturm Graz vezetőivel, így Marco Djuricin a Red Bull mezét öltheti magára a nemsokára rajtoló bajnokság második felvonásában. A 22 esztendős gólfelelős elképesztő szezont mutatott eddig, a bajnokságban 11 gólig jutott, ezzel pedig harmadik a góllövőlistán, míg összességében minden sorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen 17-szer volt eredményes az egykori Hertha játékos. Djuricin 2018 nyaráig szóló kontraktust kötött új klubjával, mely a piaci értékének dupláját, azaz 2,5 millió eurót fizetett a Sturmnak.
A másik új szerzemény igen messziről érkezett, Takumi Minamino a japán pontvadászatban tette le a névjegyét, a mindössze 19 esztendős szélső 82 mérkőzést tud felmutatni a Cerezo Osaka színeiben. Az utánpótlás válogatott reménység 800 ezer euró ellenében érkezett Európába, klubcsapata nagy meglepetésre kiesett hazája pontvadászatából.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.