Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Sussuolo ugyan vezetést szerzett, de az Udinese egyenlíteni tudott, így végül a Milan elleni győzelmet követően Simone Zazáéknak ezúttal be kellett érniük egy ponttal.
Sassuolo – Udinese: 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Zaza (15.) ill. Thereau (26.)
A hazaiak a Milan elleni győzelemtől vezérelve jól kezdték a találkozót, ennek pedig negyed óra után meg is lett az eredménye, Sime Vrsaljko beadását Simone Zaza bólintotta a hálóba, 1-0. A gól után újabb csapás érte Andrea Stramaccioni együttesét, Alexandre Geijo combja sérült meg, így a vendégek elvesztették egyik támadójukat is.
Ezt követően is megmaradtak a hazai rohamok, Paolo Cannavaro, illetve Vrsaljko azonban pontatlanok voltak, ennek pedig a 26. percben meglett az eredménye, Allan labdáját Cyril Thereau továbbította a hálóba, 1-1. A félidő hajrájához közeledve felcsillant a remény a Sassuolo számára, előbb azonban Alessandro Longhi löketét mentette bravúrral Orestis Karnezis, majd Zaza fejese tévesztett célt.
A fordulás után Thereau került ismét helyzetbe, de ezúttal hibázott a francia támadó, majd egy órához közeledve Domenico Berardi kísérletezett, az egyik vendég védő azonban még időben blokkolni tudott. Ezt követően alapvetően a Sassuolo szabta meg a játék arculatát, de nem akart összejönni a második találat Zazáéknak, pedig a szándékkal nem volt baj.
Az utolsó negyed órához közeledve Francesco Acerbi is próbálkozott, de ő sem járt sikerrel, a végén pedig Berardi dönthetett volna, de a védelem sokadszor is a helyén volt.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.