Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Inter nem tudott mit kezdeni a rendkívül jól és szervezetten játszó Empolival, Roberto Mancini tanítványainak így be kellett érniük az egy ponttal a Serie A 19. fordulójának nyitómérkőzésén.
Empoli – Inter: 0-0 (0-0)
A találkozót a hazaiak kezdték jobban, bemelegítésként Elseid Hysaj tesztelte Samir Handanovicot 25-ről, megfelelt a vizsgán a szlovén hálóőr. Az Inter igazából helyzetekig sem tudott eljutni, bő negyed óra után azonban az Empoli védői majdnem összehoztak egy gólt, de végül sikerült tisztázni a támadók elől. A 24. percben Hernanes nagy sokára mutatott valamit, Luigi Sepének azonban nem nagyon tudta feladni a leckét a brazil középpályás.
Nem sokkal később Matias Vecino veszélyes beadása okozott zavart, majd Manuel Pucciarelli próbált meg eladni egy büntetőt, de Daniele Doveri nem volt vevő a történtekre. A hajrára fordulva Fredy Guarín jobbosa sült el, azonban célt tévesztett a kolumbiai, majd Roberto Mancini aggódhatott, Andrea Ranocchia sérült meg, végül nem is tudta folytatni a vendégek kapitánya, a második játékrészre Marco Andreolli vette át a helyét.
A fordulás után Nemanja Vidic köszönhetett volna be, de ziccerből mellé bólintott a bekk, majd egy órához közeledve Hernanes emelt mesterien a védők mögé, de a befejezés ezúttal is hiányzott, Rodrigo Palacio nem talált kaput. Az 58. percben már a hazaiak is villantak, Pucciarelli került nagy helyzetbe, de Handanovic védeni tudott, majd a hosszún érkező Simone Verdi elől Danilo D’Ambrosio mentett nagyot.
Nem sokkal később ismét a támadó kísérletezett, de az eredmény ugyanaz lett, a végállomást az Inter kapusa jelentette. Az utolsó negyed órához közeledve Piotr Zielinski tesztelte Handanovicot, majd csapata szenvedését látva Mancini pályára küldte Xhredan Shaqirit is. A svájci szélső sem tudta megadni a kívánt áttörést, Hernanes egy gyenge próbálkozást ugyan még bemutatott, de a lényegen ez már nem változtatott.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.