Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A tékozló fiú visszatérése után egyből a Real Madriddal és a Barcelonával találta magát szembe, de véleménye szerint csapata képes bármilyen kupában felvenni a harcot a két óriással.
Fernando Torres úgy gondolja, hogy az Atlético képes felvenni a harcot a Reallal és a Barcával is bármelyik sorozatban. A matracosok tavaly megtörték a két nagy uralmát, idén pedig már kiejtették a nagyobbik madridi csapatot a kupából, most pedig a katalánokkal állnak szemben. Ők a címvédők, és Bajnokok Ligája döntőt játszhattak, épp ezért Torres úgy gondolja, hogy az Atleti most már képes felvenni bárhol a harcot a két naggyal, sőt, lassan az ő szintjükön vannak.
“Hála istennek most már van egy harmadik csapat is Spanyolországban, aki képes sikereket elérni, és ez pont az Atleti. Most már képesek vagyunk bárkivel felvenni a harcot. Minket nagyon nehéz legyőzni” – mondta a TVE-nek a Barcelona elleni meccs előtt a támadó.
Torres továbbá elmondta még, hogy nagyon hiányzott már neki nevelőklubja és, hogy elképesztő érzés újra itt játszani.
“Amikor bemutattak, az fantasztikus volt. Miután újra magadra húzod a mezt, akkor tudatosul benned, hogy mennyire hiányzott ez az érzés.”
A Barcelona a bajnokságban 3-1-re legyőzte az Atletit hazai pályán, de ez egy másik mérkőzés lesz a “babaarcú gyilkos” szerint.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.