Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az utóbbi időben felerősödő híresztelések már tényként közölhetők, ugyanis a 16 éves Ödegaard a Real Madridban folytatja pályafutását. Sajtóinformációk szerint havonta 132 millió forintnyi euróval lehet gazdagabb a fiatal norvég labdarúgó.
A Királyi Gárda sikeresen megegyezett a Strömsgodset csapatával, ahonnan leigazolták a tehetséges, 16 éves Martin Ødegaardot. A Blancók új szerzeményét ma délután mutatja be a klub. Az északi focistát több európai topcsapat is meg akarta szerezni, ám a középpályás édesapjával úgy döntött, hogy hosszútávú szerződést köt a Real Madriddal. A tranzakció összege nem ismert, de sajtóhírek szerint vélhetően 2-3, maximum 4 millió euróért kelt el a norvég felnőtt válogatottban már háromszor játéklehetőséghez jutó fiatal. A spanyol sajtó, valamint a Daily Mail szerint is magyar forintba átszámítva 132 milliót tehet zsebre havonta a Galaktikusok legújabb tagja. Ha ez igaz, akkor heti bontásban 105 ezer eurót kereshet a 16 esztendős, ígéretes labdarúgó, s ez az összeg Isco fizetésénél is több. Ezzel minden hétvégét követően 33 millió forintnak megfelelő euróval lesz gazdagabb. Egyes források azt állítják, hogy ezen érték felét kapja meg Ødegaard, ami szintén nem kevés. Az újonc a spanyol fővárosban állítólag az A-csapat tagjaival edzhet majd. Korábbi klubjában 25-ször léphetett pályára – briliáns játékot bemutatva – a támadó középpályás, aki 1501 percet játszva 5 gólt szerzett, valamint 6 asszisztot is kiosztott. Jelenlegi szerződése értelmében az észak-európai futballista 2021. június 30-ig mindenképpen a Real Madrid tagja lesz.
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.