Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Sunday People információi szerint több klub is kölcsönvenné a Liverpool gólínséggel küzdő támadóját Rickie Lambertet.
A nyáron szerződtetett 32 esztendős csatár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 24 mérkőzésen mindössze 3 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, mondjuk ezen még mindig több, mint Balotelli 19 mérkőzésen szerzett 2 találata. Leszögezhetjük, csatárposzton jól bevásároltak a vörösök…
A válogatott csatár iránt Premier League klubok állnak sorba, a Crystal Palace és a Hull City mellett a West Brom és a Queens Park Rangers is szívesen tudná fedélzetén Lambertet.
A piac még nyitott, igaz a kapu holnap éjfélkor bezárul, így iperkednie kell a kérőknek. Érdekesség képen, Lambert tavaly a Southamton mezében 39 mérkőzésen 14-szer volt eredményes, emellett pedig 11 gólpasszt is kiosztott.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.