Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két mindenre elszánt csapat találkozott a La Liga 22. fordulójának nyitómérkőzésén, ahol a Deportivo és az Eibar csapott össze.
Szoros meccset, nem várt jó színvonalat és izgalmakat hozott a Depor és az Eibar találkozója, amelyet a hazaiak kezdtek jobban. Igazából mindkét csapat nagy kedvvel indult neki a meccsnek, de kezdetben inkább a Depor dominált. Az első 25 perc róluk szólt. Nagy volt a tempó, mellette pedig sok a pontos passz, az elképzelés. Gólratörő volt a játék, ám mindkét fél remekül védekezett, így a tiszta lövőhelyzetek elmaradtak. A Depor Cavaleiro és Cuenca vezérletével építgette a támadásokat, de kósza lövéseknél többre nem futotta. Aztán az első félóra végén felébredt az addig háttérbe szoruló Eibar is, és elkezdték feltörni ellenfelük védelmét. Hatalmas munkával sikerült megtartaniuk a labdát, de a védelem a túloldalon is remekül szuperált. A félidő vége abszolút kiegyenlített játékot hozott, de a gól nem jött össze, így 0-0-al mentek pihenőre a csapatok.
http://www.dailymotion.com/video/x2glian_lucas-perez-1-0-deportivo-la-coruna-eibar-06-02-2015-hd_sport
A második játékrész hasonló intenzitással vette kezdetét. Mindkét oldal elemébe volt, de főleg a Depor tűnt veszélyesebbnek. Az 53. percben viszont váratlan dolog történt: egy élőre ívelt labdánál a kapus nem jól mérte föl a helyzetet, és rosszul jött ki a kapuból. Ezt azonnal kihasználták a hazaiak, akik Lucas Silva révén így vezetéshez jutottak. Lucas gyakorlatilag az üres kapuba gurította be a labdát. A gól után okkal hihettük volna, hogy egycsapásra felborul a pálya és az Eibar kapujához szegezi ellenfelét, a valóságban mégsem ez történt. A Depor perceken át uralta a játékot, talán még jobban, mint addig bármikor. Az Eibarnak kellett egy kis idő, míg feldolgozta az eseményeket, és felvette a kesztyűt.
http://www.dailymotion.com/video/x2gljuo_ivan-cavaleiro-2-0-deportivo-la-coruna-eibar-06-02-2015-hd_sport
Csereként beállt Javi Lara, és a sötét mezes vendégek át is vették a kezdeményezést. Hosszas egykapuzás vette kezdetét, amit csak a cserék, és a hazai játékosok próbáltak lassítani, hátráltatni.A vendégek nagy hibája az volt, hogy a kapura nem jelentettek veszélyt. Jól védekezett a Depor, és igyekezett kontrákból zavart kelteni, ahogy erre adódott lehetőség. És adódott. A 79. percben újabb szörnyű hibát követett el az Eibar hátsó alakzata, ezúttal viszont a labdát röviden hazapasszoló védő volt a főkolompos. Az arra ólálkodó Cavaleiro azonnal ki is használta a ziccert, ami győzelmet eredményezett számukra. Eldőlt. A hibákat kihasználó Depor ma jobb volt ellenfelénél, és megérdemelten győzött. A Depor ideiglenesen a 11. helyen áll.
Deportivo La Coruna – Eibar 2:0
G: Lucas Perez (53.), Cavaleiro (79.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.