Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két felkészülési meccset játszottak magyar csapat részvételével. Az Újpest Marosvásárhelyen vizitál, ahol egy négycsapatos tornán vesz részt, míg a Szeged fiúcsapat ellen tesztelt.
Talán a rangosabb összecsapás az Újpestnek jutott pénteken, lévén a Csiszár Henriettával felálló ASA Targu Mures volt a háromnapos torna első napi ellenfele Oroszi Sándor lányainak. Beszámolók szerint az Újpest kezdett jobban, míg a hazaiak nehezen lendültek játékba, hogy az ébresztőt a bekapott gól, vagy netán más fújta, tulajdonképpen lényegtelen. Nagy Barbara szerzett vezetést büntetőből egy kezezést követően, hogy aztán Sinka Zsuzsanna egyenlítsen. Az idő előrehaladtával aztán egyre inkább fölénybe került a Marosvásárhely, és csak Bíró Barbara bravúrjain múlott, hogy nem fordítottak Csiszárék. Fordulás után mindent egy lapra tett fel az ASA, ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Sinka második góljával már a hazaiaknál volt az előny, de ez sem volt elég a győzelemhez: Várkonyi Orsolya szabadrúgása lecsúszott, és a kapus felett a hálóban landolt. Ezen a találkozón a téli szerzemények is bemutatkoztak, így az Astrától érkező Ács Noémi, a Magyarkanizsáról igazolt Vass Noémi, és a Feminát elhagyó Zamira Aisah Tiara. A másik mérkőzésen a román bajnok Olimpia Cluj 4-0-ra nyert a Heniu Prundu Bargaului ellen. Az Újpest legközelebb szombat délután a kolozsváriak ellen mérettetik meg.
Újpest – Targu Mures 2-2 (1-1)
g.: Nagy Barbara, Várkonyi Orsolya ill.: Sinka Zsuzsanna (2)
Két góllal nyert a Szeged Kiskundorozsmán, ahol az NB II-ben szereplő Szeged 2011. U15-ös fiúcsapata ellen lépett pályára Cserenkó Szabolcs együttese. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a mérkőző feleket, ám ennek ellenére jó iramú összecsapást játszottak, és végül a vegyes csapatal felálló SZAK Szalai Ágnes duplájával nyert.
„A héten gyakorolt elemek mérkőzésen való alkalmazása volt az elsődleges cél, ezt meg is oldották a gyerekek.
Az eredmény ilyenkor nem számít, bár tudom minden játékos szeret nyerni.” – mondta el Cserenkó Szabolcs a lefújás után.
Szeged 2011 U15 (fiú) – Szegedi AK Boszorkányok 0-2
g.: Szalai Á. (2)
A szombati program:
11.00 MTK – Dorogi Diófa SE /Agárd, Sándor Károly Akadémia/
11.00 Viktória Trend-Optika – Illés Akadémia U15 (fiú)
14.00 Olimpia Cluj-Napoca – Újpesti TE /Marosvásárhely/
15.00 Femina – Vasas U15 (fiú) /Szántóföld utcai sportcentrum/
17.00 ZNK Pomurje – Ferencváros*
17.00 Szegedi AK – Pécsi MFC /Felső Tisza-parti stadion/
* A Ferencváros szlovéniai túrája a havazás, és a 140 km/h-ás szél miatt bizonytalan még.
Vasárnap
11.30 Újpesti TE – Heniu Prundu Bargaui /Marosvásárhely/
15.00 Viktória Trend-Optika – Zalaegerszi TE
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.