Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két héttel ezelőtt meglepően őszintén mesélt az RMC-nek az FC Barcelona nyári szerzeménye, Jérémy Mathieu. A francia bekk ugyanis igazolta a pletykákat, Lionel Messi, és Luis Enrique ellentétéről.
Mathieu ugyanis elárulta a francia rádióadónak, hogy január elején tényleg összeveszett az egyik edzésen Messi, és a gárda vezetőedzője. Tette ezt úgy a szőke bekk, hogy mindeközben a klub mindenféle csatornán keresztül azt hangoztatta, hogy a történetből semmi sem igaz.
Most kiderült, hogy természetesen Mathieu tévedett, és nem történt semmilyen atrocitás a két úr között, így nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie mindenkitől, a Barcánál. Persze mind tudjuk, hogy ami történt, az történt, ám a csapattársak nem nézték jó szemmel a korábbi Valencia-játékos őszinteségét. Sőt, állítólag az egyik tekintélyesebb kolléga „lekurvázta” Mathieu-t, amiért kinyitotta a száját, egy rádiónak.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.