Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem sikerült jól az első idei mérkőzése nemzeti együttesünknek. A lengyelek – bár vezettünk – magabiztos sikert arattak Lipóton.
két lovat ült meg ezekben a napokban Markó Edina szövetségi kapitány, hiszen a felnőttek mellett a tavaszi elitkörre készülő U17-es válogatottat is ő készítette fel. Ugyanakkor míg a „kicsiknek” csak edzései voltak, a nagyok szerda délben Lengyelország legjobbjaival mérték össze tudásukat. Nos, kissé átvariálta a megszokott kezdőtizenegyét a kapitány, illetve az elmúlt két nap alatt meghajtott társaság kissé fásultan és fáradtan lépett pályára, ennek ellenére Sipos Lilla passzából Vágó Fanni a kapufára lőtt labdát továbbítva a hálóba vezetést szerzett együttesünk. Ezzel szinte el is lőttünk minden puskaport. A lengyelek fokozatosan vették át az irányítást, és a szünetig megfordították, majd el is döntötték a tesztmeccset, hiába szépített még a félidő előtt Sipos. A szünetben három helyen változtatott a kapitány, de érezhető volt, hogy ezen a kora délutánon nem sok esélye lesz csapatunknak, és a lengyelek rá is éreztek a lehetőségre, egyre-másra alakították ki a ziccereket, végül hétig meg sem álltak.
Magyarország – Lengyelország 2-7 (2-3)
Lipót, 45 néző
Magyarország: Németh Júlia – Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia (Tálosi Szabina, a szünetben), Gál Tímea, Tóth Gabriella – Csiszár Henrietta, Hummer-Smuczer Angéla (Szuh Erika, 61.) – Zeller Dóra (Nagy Lilla, 75.), Rácz Zsófia (Zágor Bernadett, a szünetben), Sipos Lilla (Kaján Zsanett, a szünetben) – Vágó Fanni (Pádár Anita, 78.)
g.: Vágó F. (12.), Sipos L. (38.) ill.: Ewa Pajor, Aleksandra Sikora, Dominica Grabowska, Agata Tarczyńska, Natalia Chudzik, Anna Zapała (2)
A kapitány a következőképpen értékelt az MLSz honlapján: „Az elmúlt két napban keményen dolgoztak a lányok, akkor már volt olyan sejtésem, hogy ennek rossz vége lehet a mérkőzésen, mert a magyar játékosok nincsenek hozzászokva az ilyen jellegű terheléshez. Sajnos valóban tompán, fásultan futballoztunk a mérkőzésen, sorra jöttek az egyéni hibák, így hiába rúgtunk két szép gólt, a szünetig kaptunk hármat. Korábban is jellemzőek volt ránk a megmagyarázhatatlan védelmi megingások és az elkerülhető gólok, most bebizonyosodott, hogy ilyen szinten ez nem fér bele a játékba. A második félidőben megborult a játékunk, a középpályás védekezés nem működött, a lengyelek pedig meglátták, hogy az üres területre belőtt hosszú labdákkal hatékonyak tudnak lenni, és helyzeteket tudnak kialakítani. Ezt a váltást nem tudtuk lereagálni, dinamikában, gyorsaságban, egy az egy elleni párharcokban jobbak voltak a vendégek, és ahogy fáradtunk, úgy tudták növelni az előnyüket. Tanulságos mérkőzés volt, ismét bebizonyosodott, hogy az őszi Eb-selejtezőkig a védelmünket kell rendbe tenni, mert ez a teljesítmény nem elég a nemzetközi szinthez. Még kellő idő áll rendelkezésre a javuláshoz, a feladat adott, bízom benne, hogy már a márciusi, horvátországi felkészülési tornán sikerül előrelépnünk.”
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.