Premier League: A levegő urai – Top 10!

A szigetországi sajtó napok óta Peter Crouch nevétől hangos, és kétség kívül kiérdemelte ezt a tirádát a hórihorgas egykori angol válogatott csatár. Az igazi Pálcikaember egyetlen bólintásnyira került attól, hogy beállítson egy kilenc éves rekordot, és minden idők egyik legnagyobb gólvágójával egy lapon emlegessék.

Kép forrása: picpicx.com  Egyelőre még Alan Shearer az ász!

Kép forrása: picpicx.com
Egyelőre még Alan Shearer az ász!

Amikor múlt hétvégén Peter Crouch a Stoke City csatára a Newcastle United kapujába fejelte a labdát, ezzel egy pontot szerezve csapatának, napvilágot látott egy rövid, ám igen velős lista, melyen akkor a The Rod Man (Pálcikaember) becenévre hallgató támadó a harmadik helyet foglalta el. Bár Crouch sosem tartozott a szűken vett elithez, igazán csak magasságával tűnt ki a labdarúgás világából, mára megkerülhetetlenné vált, ha a Premier League kerül szóba. A hétközi fordulóban ismét csak fejjel eredményes csatár immáron a történelem része, és ha jól használja a fejét a továbbiakban is, akkor minden idők legnagyobb fejesgól-királya lehet. Nézzük csak kiket is utasított már maga mögé, és, hogy kivel is kell megharcolnia a trónért: íme, a csúcsfejek!

10. Niall Quinn (Manchester City, Sunderland) 26 gól.
A tökös ír fickó, így emlékeznek Niall Quinnre a Premier League követői, már akik emlékeznek rá. 2002-ben vonult vissza az aktív labdarúgástól, és rövid ideig volt a Sunderland menedzsere is. Még a PL megalakulása előtt az Arsenallal Ligakupát nyert, majd az 1991-es bajnokságban a Manchester City-nél megválasztották az év játékosának, 1999-ben megnyerte a Championshipet a Sunderland csapatával.

9. Robbie Fowler (Liverpool, Leeds Utd.,Manchester City)
Emile Heskey (Leicester City, Liverpool, Birmingham City, Wigan, Aston Villa) 28-28 gól.
A két egykori liverpooli kedvenc igen magasra tette a lécet, ám korántsem elég magasra. A Top 10-be még bőven beférnek, és hacsak a Boltonban játszó 37 éves Heskey ki nem harcolja csapatával a PL tagságot, akkor már nem is fog egyikük sem előrébb lépni a rangsorban. Bár korábbi csapatánál, az Aston Villánál már felmerült a támadó neve, így nem elképzelhetetlen, hogy újra felvegye a harcot a legjobbakkal. Heskey összesen 111 gólt szerzett pályafutása alatt a PL-ben, ebből 28 volt a fejes. Fowlernek a javítás már nem adatik meg, de 163 góljából ő is bebólintott 28-at. Ám egy rekord alighanem örökre az övé: az Arsenal elleni bajnokin 1994-ben 4 perc 33 másodperc alatt szerzett mesterhármast. Ő már beírta magát a történelemkönyvekbe.

8. Andrew Cole (Newcastle Utd., Manchester Utd, Blackburn Rovers, Fulham, Manchester City, Portsmouth) 29 gól.
Ha valakinek nem lenne ismerős a neve, ne lepődjön meg, ő bizony az egykori Andy Cole, aki a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját is nyert. Időközben Andy-ből Andrew lett az 1993/94-es idény gólkirályából, de teljesítménye okán megkérdőjelezhetetlen a helye a listán. Összesen 187 gólt szerzett csapataiban, és bár a többségét lábbal szerezte, azért sikerült 29 alkalommal a fejét is használnia. Nem mellékesen egy másik listán a második helyet foglalja el: ha nincs Alan Shearer, ma Cole lenne a Premier League történetének legjobb góllövője. Csak 71 góllal van lemaradva…

7. Tim Cahill (Everton) 31 gól.
Ha van valaki akire aligha lehetett számítani ezen a listán, az Tim Cahill, az Everton korábbi Ausztrál játékosa. A most 35 éves középpályás jelenleg Sanghajban kergeti a labdát, de bizony nem feledik őt a ködös Albionban. Mérlege fantasztikus, annak ellenére, hogy 180 centiméteres magasságával nem volt kiemelkedő a ligában: 56 góljából 31 született fejesből, ami 55%-os átlagot jelent. Ebben bizony ő a csúcstartó!

6. Teddy Sheringham (Nottingham Forest, Tottenham, Manchester United, Portsmouth, West Ham) 35 gól.
A Premier League első kiírásának gólkirálya, a rettegett gólvadász, aki minden idők kilencedik legjobb góllövője a szigetországban. Nevet a Tottenham színeiben szerzett, majd a MU-val mindent megnyert amit csak lehetett, az 1999-es Bajnokok Ligája döntőn az utolsó pillanatokban egyenlített ki a Bayern München ellen. Összesen 147 gól fűződik a nevéhez.

5. Duncan Ferguson (Everton, Newcastle Utd.) 35 gól.
A skót válogatott két PL csapatban fordult meg, és 68 góljából 35-öt szerzett fejjel. Kis túlzással, ha fejjel ért a labdába, abból gól lett. Bár nagy karriert nem futott be az angol bajnokságban, elismeréssel beszélnek róla egykori csapatának szurkolói. Nagy szó ez Angliában, ha skótokról van szó. “Big Dunc” jelenleg az edzői szakmával kacérkodik, David Moyes mellett már az Everton csapatának felkészülését is segítette.

4. Dwight Yorke (Aston Villa, Manchester United, Blackburn Rovers, Birmingham City, Sunderland) 38 gól.
Minden idők legjobb MU csatárkettősének második tagja Andrew Cole mellett. Már 16 évesen behívták a Trinindad és Tobagó-i válogatottba, és csodák csodájára 2006-ban kivezette hazáját a világbajnokságra. A Premier Legaue-ben szerzett 123 gólja önmagáért beszél, mint ahogy 38 fejese is. Ryan Giggs, és David Beckham saját elmondásuk szerint kifejezetten szerettek beívelésekkel operálni, amikor a Cole-Yorke kettős állt az ellenfél tizenhatosán belül.

3. Les Ferdinand (Queens Park Rangers, Newcastle, Tottenham, West Ham, Leicester City, Bolton) 43 gól.
A legenda, aki egykoron rettegésben tartotta a védőket. Bár lábbal volt igazán menő, ha a fejére ívelték a labdát, akkor sem jött zavarba. A newcastle-i időkben Alan Shearerrel alkottak gyilkos párost, de a bajnoki címet még ők sem tudták megszerezni csapatuknak, “mindössze” egy ezüstéremre futotta. Pályafutása során 149 góllal keserítette az ellenfeleket, a levegőben 43 alkalommal volt ő az úr. Erős testalkata tökéletessé tette a beívelésekre, nem hiába tudott a (jelenlegi) harmadik helyig ugrani a listán.

2. Dion Dublin (Manchester United, Coventry City, Aston Villa
Peter Crouch (Aston Villa, Southampton, Liverpool, Portsmouth, Tottenham, Stoke City) 45-45 gól.
Szerda esti fejesével Crouch beérte az Aston Villa legendáját, immáron együtt állnak a lista második helyén, de már csak a Pálcikaembernek van esélye javítani, és valljuk be, nem valószínű, hogy ez nem fog sikerülni neki. Dublin összesen 111 alkalommal volt eredményes, míg Crouch 88-szor. Bár nem beszélnek szuperlatívuszokban az 1998-as gólkirály Dion Dublinról (hármas holtversenyben, Michael Owen, és Chris Sutton mellett végzett az élen), azért meg kell említenünk, hogy igen illusztris társaság tagja: csak 24 játékos tudott 100 gól fölé jutni a PL-ben, és az egykori MU játékostól ezt már senki sem veheti el. Crouch előtt pedig már csak egy akadály áll, hogy ő legyen minden idők legjobbja a fejes gólok tekintetében Anglia földjén.

1. Alan Shearer (Blackburn Rovers, Newcastle) 46 gól.
Szinte ki sem lehet fejezni szavakkal, hogy mit is jelentett/jelent a labdarúgás történetében az egykori angol gólvágó. Álljanak itt a tények: 260 góljával a PL valaha volt legeredményesebbje; 1995-1996-1997 és 2002 gólkirálya (utóbbi Thierry Henry-val megosztva); szinte egymaga vezette bajnoki címig a Blackburn Rovers csapatát 1995-ben. 17 évesen mutatkozott be a Southamptonban, és második mérkőzésén mesterhármassal keserítette az Arsenalt, karrierje igazi győzelmi menet. Pályafutása alatt 11-szer szerzett mesterhármast, az 1994/95-ös bajnokságban rögtön öt(!) alkalommal. Egyszer pedig a Sheffield Wednesday bánta Shearer zsenijét: a 8-0-ás vereségből öt góllal vette ki hősünk a részét. Jelenleg övé a fejesgólok rekordja is, de Peter Crouch öles léptekkel halad az egyenlítés, és a csúcsdöntés felé. Ha a Stoke csatárának sikerül is letaszítani a trónról a “Szarkák” örök gólkirályát, azért marad még elég rekord, amit Alan Shearer a magáénak tudhat.

Demmel László