Felkészülési körkép: Újabb Fradi-siker, nyert a Puskás Akadémia is

Továbbra is nagyüzemben játszanak csapataink Törökországban, Spanyolországban, illetve idehaza.

fotó: fradi.hu

fotó: fradi.hu

Nem kevés fejtörést okoz Thomas Dollnak, hogyan állítsa fel kezdőcsapatát a két hét múlva esedékes tavaszi rajton, hiszen minden posztra két azonos képességű játékosa áll rendelkezésére. Ezt bizonyította a Kecskemét elleni, csütörtöki siker is, amelyen Busai Attila duplája mellett Roland Lamah talált még be. Az új igazolások egytől egyig erősségei a tavasszal merész terveket szövögető zöld-fehéreknek. Ha az eddigi tesztmeccseket vesszük górcső alá, csupa pozitív képet alkothatunk, ugyanis a IX. kerületiek egyszer sem hagyták el vereség nélkül a gyepet, ami megerősítés a szakmai stáb felé, és nagy eredmények elérésére jogosíthatja fel a csapatot, ugyanakkor vigyázni is kell, mert a felkészülési összecsapások eredményeiből messzemenő következtetést nem szabad levonni, mindazonáltal látható, a jelenlegi Ferencváros lehet elsőszámú vetélytársa a listavezető Videotonnak. „Meg kell tanulnunk, hogy egy nullás vezetés után bevigyük az újabb találatokat, ezzel lezárva a mérkőzést. Különben előfordulhat, hogy a semmiből jön az egyenlítés, és három helyett csak egy pontot szerzünk. A lehetőségeink megvoltak, negyven percig fantasztikusan játszott a csapat, ám az első félidő utolsó öt percében figyelmetlenek voltunk, gólt kaptunk, és ezzel tönkretettük az előtte mutatott jó teljesítményt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy így felhozzuk az ellenfelet. Ma kicsit improvizálnunk kellett, de mind Nagy Dani, mind Nagy Dominik kifejezetten jól teljesített a két szélen. Mindennap együtt edzünk, a taktikai elemeket is közösen sajátítjuk el. Ezért nincs probléma abból sem, ha egy középpályásnak a védelem jobb vagy bal oldalán kell játszania, hiszen tudják, mit várok el tőlük taktikailag.” – fogalmazott Thomas Doll a mérkőzés után.

Ferencváros – Kecskemét 3-1 (1-1)
Népliget, 500 néző
Ferencváros: 1. félidő: Dibusz  – Dilaver, Nalepa, Mateos, Bönig – Somália, Kukuruzovic – Nagy Dominik, Gera, Lamah – Böde. 2. félidő: Jova – Nagy Dániel, Batik, Csukics, Nagy Dominik – Gyömbér, Hajnal – Varga R., Busai, Ugrai – Lauth
Kecskemét: Tujvel – Szkopljak, Lovric,Szivacski, Karan (Gyagya 46.), Laczkó (Farkas 46.) – Eninful, Radoja (Csillag 60.), Kitl (Gréczi 46.) – Szavics (Novák 46.) – Bebeto (Lévai 55.)
g.: Lamah (11.), Busai (52., 53.) ill.: Radoja (40.)

Vereségre győzelem. A Puskás Akadémia szoros mérkőzésen győzte le a norvég élvonal legutóbbi tizenegyedikjét, a Haugesundot. Az első játékrészben a kontratámadásokra berendezkedő felcsútiak a félidő derekán Sallai Roland kiugratása után Lencse góljával kerültek előnybe, hogy aztán fordulás után beszorítsa őket a norvég csapat, de Zsótér szabadrúgása után már kettő volt közte, és bár a Haugesund szépített, több gól már nem esett, köszönhetően Lubos Hajdúchnak, aki bravúrok sorát mutatta be.

Puskás AFC – Haugesund 2-1 (1-0)
PAFC. 1. félidő: Hajdúch  Szélesi, Kelic, Tamás, Spandler  Fiola  Sallai, Szakály, Kleinheisler Tischler, Lencse. 2. félidő: Hajdúch  Koronczi, Vaszicsku, Tar, Fabio – Tóth B. (Pintér, 77.), Hudák, Polonkai, Zsótér – Makrai (Mészáros, 77.), Harsányi
g.: Lencse (24.), Zsótér (72.)

Nem volt ilyen szerencséje a Győrnek, amely a szerb Partizan Beograd ellen lépett pályára, és sima, négygólos vereséget szenvedett, pedig a szünetben csak eggyel vezettek a fekete-fehérek.

Győr – Partizan Beograd 0-4 (0-1)
Győr: Pogacsics – Brdarovski, Lang, Nagy Á., Dinjar – Priso, Windecker, Trajkovic, Koltai – Rudolf, Kvilitaia. Cserék: Kamenár, Tóth, Ibanez, Kamber, Pátkai, Strestík, Priskin
Partizan: Lukac – Bandalovski, M. Petrovic, Cirkovic, Balazic, Drincic, Brasanac, Babovic, Ninkovic, Zivkovic Andrija, Kojic. Cserék: Z. Zivkovic, Volkov, Bogosavac, B. Ilic Branko, Stevanovic, Lukic, Markovic, Marinkovic, Saponjic
g.: Babovic (33., 63., mindkettő 11-esből), Drincic (60.), Ninkovic (86.)

További eredmény:
MTK – Botosani 1-1
g.: Hrepka (5.)

Gavalovits Sándor