Bajnokok Ligája: Déja vu – előzetes

A Manchester City és a Barcelona azok után, hogy tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkoztak, most újra összefutnak. Az erőviszonyok rengeteget nem változtak, de különbségek azért vannak bőven az előző évi párharchoz képest. Vajon most a City képes lesz felnőni a feladathoz?

MC - BARCELONA

20:45 – Manchester City – Barcelona (Sport 1)

Nagyon nehéz megmondani, hogy ki számít a párharc esélyesének, a két együttes eléggé egy súlycsoportban van. Tavalyhoz képest mindkét csapat erősödött, valószínűleg még kiélezettebb összecsapásra van kilátás. Sokan várták tavaly is, hogy a City kiüti a Barcát, de akkor végül a katalánok kettős győzelemmel masíroztak be a negyeddöntőbe, igaz nagyon megszenvedtek Agüeroékkal. Hogy pontosan mi változott a klubok háza táján, és mire számíthatunk ma tőlük, azt alább taglaljuk!

Manchester City: Az angol bajnoknak van miért revansot vennie. Biztosra vehető, hogy minden játékosukban él a bosszúvágy, viszont az is igaz, hogy egy kulcsemberüket nélkülözni kell. Yaya Touré még a CSZKA Moszkva ellen összeszedett eltiltását tölti, ezért ma biztosan nem játszhat. Az elefántcsontparti klasszis elég komoly érvágás a City számára, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a két nagyon fontos meccsét a City (a Bayern ellen és a Roma ellen) Touré nélkül hozta, így azért nélküle sem szabad leírni ezt a csapatot.

Barcelona: Thomas Vermaelen sérülése senkinek nem okoz meglepetést, ő az egyetlen komoly hiányzója a katalán klubnak. Rajta kívül még Douglas játéka kétséges, de valószínűtlen, hogy pályára lép a brazil. Őket leszámítva teljes fegyverzetben léphet pályára a spanyol sztárklub, azt meg elég nehéz elképzelni, hogy egymás után két meccsen is gól nélkül marad a Messi, Neymar, Suárez trió. Gólok várhatók mindkét oldalon, a kérdés az, hogy a védelmek mennyire fogják bírni a rájuk nehezedő nyomást.

Forma: A manchesteriek utolsó pár meccse nem volt éppen egy fáklyás menet. Legutóbbi 5 találkozójukból csupán kettőt tudtak megnyerni, az FA kupából pedig kiestek a másodosztályú Middlesbrough-val szemben. Az előző két fordulóban aztán kiszakadt a gólzsák. A Stoke 4, a Newcastle 5 gombócot kapott, pedig egyik sem számít könnyű ellenfélnek. A gyengébb új év után most úgy tűnik kezd visszaállni a rendes kerékvágásba minden Manchester kék felén.
Barcelonában épp fordított a helyzet. Zsinórban 11 győzelmet aratott Enrique legénysége, de a legutóbb a Malaga útját állta a gránátvörös-kék úthengernek. Ez volt mindössze a második veresége 2015-ben a Barcának, ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy mindkét találkozón, ami kudarccal ért véget, nem tudtak gólt szerezni Messiék (a Malaga mellett a Real Sociedad ellen maradt gólképtelen a tavalyi ezüstérmes). Vészharangokat azért nem kell kongatni, sőt talán még jót is tehet nekik az, hogy a Malaga kicsit visszahozta a földre a játékosokat.

Egymás ellen: Egyedül tavaly találkoztak a sorozat ugyanezen szakaszában, akkor a Barcelona örülhetett. Meglátjuk, hogy most is így lesz-e, a múlt mindenesetre emiatt a párharc miatt a katalánok mellett szól.

2014.02.18. Manchester City – Barcelona: 0-2
2014.03.12. Barcelona – Manchester City: 2-1

https://www.youtube.com/watch?v=247LlL76yrU

Tereh Balázs