Szentes optimista

Egyelőre a vártnál jóval gyengébben muzsikálnak a szombathelyiek. Ennek a gyökeres fordulatában bízik a csapat vezetőedzője, Szentes Lázár.

Szentes Lázár (jobbra) szerint hat győzelem elég lehet

Szentes Lázár (jobbra) szerint hat győzelem elég lehet

A tréner szerint jó felkészülést tudhatnak maguk mögött, külföldi edzőtáborokkal. Az anyagi háttér tehát adott a bennmaradás kivívásához, ezt mutatják a magyar szinten jó igazolások, elég ha csak Dudás Ádám, vagy Leandro Martinez nevét említjük. Minden posztra sikerült szerződtetni új játékost, valamint a tavaszi folytatásra is a csapat rendelkezésére fog állni a Haladás legnagyobb értéke, Radó András. Az edzőmérkőzések is a fejlődés irányába mutatnak, hiszen kilenc találkozóból nyolcon is eredményesek voltak, ami nagy fordulat az őszi 17találkozón szerzett 8 gól után. Szentes matekozott is egy kicsit, a haladas.hu-nak tett nyilatkozata során:
”Minden egyes meccs rendkívül fontos, és természetesen a bennmaradás a célunk, amihez – számításom szerint – minimum hat győzelemre van szükségünk. Persze ez csak az én számításom, az is elképzelhető, hogy kevesebb is elég lehet, miként előfordulhat, hogy hat is kevés lesz.”– mondta az edző.
Az első győzelmet szombaton szerezhetik meg hazai pályán a bajnoki dobogóra vágyó Diósgyőr ellen.

Szombathelyi Haladás – DVTK  szombat, 14:00 (Duna TV)

Munkácsi Ádám