Steaua: Zártkapuk, 20 ezer euró

Úgy tűnik az UEFA illetékes bizottsága végre a sarkára áll, és példás büntetésben részesíti a mindig kirívó viselkedést tanúsító Steaua Bukarest drukkereket. Igaz, ennek igazán csak a klub, és annak békés szurkolói látják igazán kárát…

steaua001-1024px-x-768px

Az UEFA a jobb későn, mint soha elv alapján csak most hozott ítéletet, a román bajnok ügyében. Az ősz folyamán a Steaua az Európa Ligában tett röpke kirándulást, a csoportkör erejéig. Persze a megvadult ultráik egyik hazai meccsen sem bírtak magukkal, amiért már figyelmeztetésben részesült a klub több alkalommal is.

Az európai szövetségnél az utolsó csepp a pohárban, a Dinamo Kijev elleni rasszista megnyilvánulások voltak, aminek eredménye 20 eurós büntetés, illetve két zártkapus nemzetközi meccs lesz, legyen az Bajnokok Ligája, vagy Európa Liga.

Balogh József