Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Finoman szólva sem telt meg a Bozsik-stadion az NB1 2014-15-ös szezonjának tavaszi nyitányán, ahol az MTK fogadta a Paks egyesületét. A találkozó nagy kérdései között szerepelhetett, hogy az MTK legutóbbi három bajnoki veresége után tud-e pontot szerezni és a Paks tud-e javítani gyengécske idegenbeli mutatóján.
A találkozót a vendég gárda kezdte aktívabban. Bartha László révén már az ötödik percben veszélyes lövéssel jelentkeztek a paksiak. Majd egy remek kontra végén Könyves Norbert kevergetett a tizenhatoson belül, ám a védők szorításában nem tudott lőni. A vendég fölény viszont nem érett góllá, hiszen Haraszti Zsolt ziccerénél önfeláldozóan mentettek a hazaiak védői, illetve Bartha újabb veszélyesnek tűnő lövése is elkerülte a kaput. Arról, hogy a félidei összefoglalóban ne csak a Paks szerepeljen, arról Hrepka Ádám gondoskodott, akinek fejese elcsorgott a kapu mellett, illetve a félidő végén a csattanó az MTK-é (lehetett volna), hiszen a 37. percben Kanta József rossz labdakezelésével két paksi védőt is becsapott és az üresen lévő Bese Barnabás 13 méterről szépen emelt a rövid felsőbe. A fenti feltételes mód indokolt, hisz a 44. percben Vadnai Dániel a tizenhatoson belül szabálytalankodott Kulcsár Dáviddal szemben és a megítélt büntetőt a vendégek csapatkapitánya, Báló Tamás értékesítette.
A második félidő kezdete nyomokban sem hasonlított az elsőére, hiszen a mezőnyben folyt a játék és nem alakultak ki a helyzetek… Egészen a 60. percig, amikor Pölöskei Zsolt gondolt egy merészet és 35 méterről ellőtte a szabadrúgást, ami olyan jól sikerült, hogy Molnár Péter kapus nem is tudott mit kezdeni vele; „potyaszagú” góllal szerezte meg a vezetést a kék-fehér egylet. Innen viszont a találkozóból elfogyott az addigi lendület, jobbára a középpályán passzolgattak a játékosok, illetve egy-két felíveléssel próbálták feltörni a védelmeket, ám ezek kevésbé váltak be. Hiába cserélt be kettő támadót is Csertői Aurél, a csatársor megerősítése sem hozta meg a várt eredményt, habár Simon Attila 17 méterről a kapuval szemben jobban céloz, akkor legalább meglett volna az idei hatodik döntetlenjük. Ám az újabb gólt a hazaiak szerezték meg a 88. percben, amivel megadták a kegyelemdöfést a Paksnak. Horváth Zsolt ugrott ki Kanta passzát követően, majd kiváló érzékkel emelte át a játékszert a kimozduló kapus fölött.
Vendégoldalon a ziccerek kimaradtak és a második félidőre pedig teljesen el is fogytak, így az MTK törhette vereségi szériáját, illetve tovább görgethet egy másik szép sorozatot, hiszen közel egy éve játszott utoljára döntetlent; még 2014 márciusában, a Haladás ellen hoztak össze egy 0—0-s ikszet.
OTP Bank Liga 18. forduló:
MTK Budapest—Paksi FC 3—1 (1—1)
G: Bese (37.), Pölöskei (60.), Horváth (88.) ill. Báló (45. – büntető)
Acsádi Gergő
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.