Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Értesüléseink szerint a Manchester United már több hete ostromolja a Paris Saint-Germain együttesét, a brazil középsővédőért, Marquinhos-ért.
Marquinhos manapság igen kevés lehetőséget kap a PSG-ben, kiváltképp a védelem közepén, lévén ott két honfitársa, vagyis David Luiz, és a csapatkapitány Thiago Silva az elsődleges megoldás. Természetesen ez a helyzet aggasztja a fiatal bekket, aki most mégis örömmel számolt be arról, hogy a francia bajnoki címvédő ragaszkodik hozzá, lévén sorra utasítja el a „Vörös Ördögök” érdeklődését, akik vele szeretnék megizmosítani a nyártól, védelmük tengelyét:
„A PSG eleve nem volt hajlandó tárgyalásokat kezdeni. Becsukták az ajtót. Ezt pedig a bizalom jeleként vettem. Ez azt bizonyítja, hogy a PSG számít rám. De őszintén szólva boldoggá tesz az, hogy a United érdeklődött értem.” – büszkélkedett Marquinhos, a L’Equipe riporterének.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.