Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Igen kelendő Joel Piroe a PSV Eindhoven fital labdarúgója. A támadóért holland klubok mellett immáron a Manchester City is sorban áll. Kérdés, hogy szakmailag mi a lenne a legjobb döntés!? Könnyen ellehet rontani egy karriert, ami profi szinten nyerő, nem biztos, hogy az utánpótlásban is tükröződik…
Nemrégiben készítettünk interjút az eindhoveni klub magyar tehetségével Kun Bertalannal, a vele történő beszélgetés során, illetve az édesapjával folytatott diskurzusból rengeteg információhoz jutottunk a holland, illetve az európai utánpótlás-nevelés viszonylatait illetően. Átláthatóbbá vált számunkra a rendszer és megértettünk pár dolgot, melyet magunktól nem biztos, hogy feltételeztünk volna.
Joel Piroe most a nemzetközi sportsajtó célkeresztjébe került, az Ajax, a Vitesse és az Alkmaar mellett a Manchester City is szívesen látná soraiban a mindössze 15 esztendős csatárt, aki a Feyenoord színeiben kezdte el rúgni a bőrt. Rendkívüli tehetségről beszélünk, ám egy fiatal labdarúgó karrierjét nagyban befolyásolhatja egy ilyen horderejű döntés, az, hogy a szülők milyenek, illetve a játékmenedzser a karriert, vagy éppen mást vesz figyelembe.
A PSV utánpótlásával foglalkozó oldalán megtekintettük Joel Piroe adatlapját, az ifjú labdarúgónak Robin van Perise és Neymar a két kedvenc labdarúgója amellett, hogy csapatként a Real Madrid mellett teszi le a voksot.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.