Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ma találkozik az FA-kupa negyeddöntőjében az Arsenal, és a Manchester United együttese. Utóbbi csapatnál a jelek szerint azonban inkább a szurkolók foga fáj a végső sikerre, mintsem az edzőé.
A „Vörös Ördögök” idén érkezett menedzsere ugyanis elárulta, hogy természetesen jó lenne nyerniük egy trófeát már most, ám őt sokkal jobban izgatja az, hogy ígéretéhez híven az első négyben végezzenek. A TOP4-es helyezés pedig ugye nem jelent mást, mint minimum Bajnokok Ligája selejtezős indulást, ami javítana mind a presztízs, mint az anyagi helyzetén a klubnak.
„Megnyerhetjük az FA-kupát, de lehet nem kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Ez egy cím. A játékosok, és az edzőink fantasztikusak, de az első évi célunk az, hogy elérjük a Bajnokok Ligája kvalifikációt. Azt hiszem igaza van Arséne Wengernek. Aki szintén ezen a véleményen van.” – kedveskedett Louis van Gaal, a hétfői ellenfél mesterének.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.