Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Parma hiába irányított az Atalanta ellen, nem tudott győzni Roberto Donadoni együttese, amelyből a végén Cristian Rodriguez a kiállítás sorsára jutott. A Genoa és a Palermo sem örülhetett ezúttal a három pontnak.
Empoli – Genoa: 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Barba (66.) ill. Niang (27.)
A találkozó nem indult jól a hazaiak számára, még tíz perc sem telt el, Lorenzo Tonelli máris kidőlt, majd a játékrész derekán túl jött az újabb pofon, a Milan kölcsönjátékosa, M’Baye Niang köszönt be az újoncnak, 0-1. A továbbiakban is inkább a vendégek domináltak, főleg Diego Perotti volt aktív, de nem jött össze a gól az argentinnak. A fordulás után ellenben már éledezett az Empoli is, de Simone Verdi ordító helyzetben is hibázni tudott, a 66. percben ellenben már összejött a gól, Federico Barba köszönt be, 1-1. A végén Massimo Maccarone még mindent eldönthetett volna, de nem tette, így osztoztak a felek.
Cesena – Palermo: 0-0 (0-0)
A kiesés elől menekülő hazaiak a Serie A-ban még nem tudták legyőzni a szicíliaiakat, ezen pedig Gregoire Defrel gyorsan szeretett volna változtatni, de nem járt sikerrel. A vendégek részéről Paulo Dybala tűnt a legaktívabbnak, de ezúttal benne sem volt meg az átütőerő. A 38. percben aztán úgy nézett ki, változhat a helyzet, Gabriele Perica próbálkozása azonban végül messze járt a sikertől. A fordulás után sem nagyon változott a kép, a Palermo ugyan fölényben volt, de ennek nem igazán lett eredménye, így végül a Cesena egy pontnak örülhetett.
Parma – Atalanta: 0-0 (0-0)
Kiállítva: C. Rodriguez (87. – Parma)
A Keresztesek két kihagyott fordulót követően a liga segítségével ismét vállalták a játékot, és a 34. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, de MacDonald Mariga kevéssel ugyan, de célt tévesztett. A fordulás után is a hazaiak mutattak először valamit, a Milannal is hírbe hozott José Mauri próbálkozott, de a védőkben elhalt a labda. A továbbiakban is harcolt a Parma a becsületéért, de hiába volt meg az elszántság Cristian Rodriguez és Daniele Galloppa részéről is, az átütés elmaradt. A hajrában a remekül küzdő hazaiak Massimo Coda lévén két nagy lehetőséget is elpackáztak, majd zárásként Rodriguez állítatta ki magát.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.