Nem tartogatott nagy meglepetést a La Liga 26. fordulója így vasárnap este. A Villarreal és a Sociedad is győzni tudott hazai pályán, még ha szoros találkozókon is.
Komoly helyezkedés zajlik a középmezőnyben. A Real Sociedad és az Espanyol pedig ezúttal egymás ellenében szálltak harcba a pontokért. Mindkét csapat eléggé hullámzó formát mutat. Győzelmek és vereségek váltogatják egymást, nem igazán kiegyensúlyozott a teljesítmény. Az előbbiekből fakadóan szoros meccsre volt kilátás, ahol nagy harc várható a győzelemért – a gyanú be is igazolódott. Két azonos képességű fél csapott össze. A mezőnyben kiegyenlített küzdelem zajlott, a kapuk között egyenletesen oszlott el a helyzetek száma. A fene nagy kínlódás ellenére viszont nem tudtak olyan nagy lehetőségeket kialakítani. Az első félidő vége felé azonban megtört a jég: ha nem is egy kidolgozott akcióból, de végül vezetéshez jutott a Sociedad. A kapus szörnyű hibát vétett, és az arra sétálgató Canaleshez passzolt, aki köszönte szépen és kihasználta a lehetőséget. A vezetőgól nem hozott túl nagy változást. A vendég Espanyol nem tudott mezőnyfölénybe kerülni, a Sociedad tartotta magát. A kapuk a folytatásban sem kerültek komoly veszélybe, így az eredmény sem változott. Egy gólos sikerével zárkózik a Sociedad, és már csak két pont a hátrányuk az imént legyőzött Espanyol mögött, a tabella 11. helyén.
http://www.dailymotion.com/video/x2izh2q_hd-highlights-real-sociedad-1-0-espanyol-08-03-15_sport
Real Sociedad – Espanyol 1:0
G: Canales (38.)
Több, mint 21 000 néző volt kíváncsi a Villarreal-Celta Vigo összecsapásra az El Madrigalban. A Villarreal számára kötelező volt a győzelem hazai pályán, hiszen a rivális Sevilla nyert tegnap, így nem hagyhatták hogy ellógjanak. A másik oldalon már kevésbé feszített a tempó: a Vigo jó formában van fordulók óta, a sorozatos zakóknak már nyoma sincs. Mindkét oldal tele önbizalommal állt a kezdés előtt, de az előzetesen erősebbnek vélt Villarreal kezdett jobban. A sárgák a hét közben kupameccset játszottak, így több kulcsember csak a kispadon kapott helyet – ez nem sokat rontott az összképen. A tartalékos Villarreal magabiztosan játszott már az első percektől fogva és meggyőzőek voltak a helyzetek kialakításánál is.
http://www.dailymotion.com/video/x2izi70_goal-dos-santos-villarreal-1-0-celta-vigo-08-03-2015_sport
A középpályán Moi Gomez, Marcos, vagy a Barca elleni kupameccsen brutálisan játszó Pina is remekül játszott. Letámadott a hazai csapat, de a lehetőségek kihasználatlanul maradtak. Az idő múlásával egy-két könnyebb Celta támadás is akadt, de Asenjónak nem kellett izgulnia. Az első félidő végére ismét beerősített a Villarreal, amit viszont nem tudott megúszni a Celta. Giovanni dos Santos éles szögből lőtte ki a hosszút, ami megérdemelt vezetést eredményezett csapatának. A Vigo innentől csak a szünetre fókuszált, vagyis hogy eddig kihúzzák valahogy azt a pár percet. Nem jött össze. A hosszabbítás első percében ugyanis Moi Gomez szögletét fejelte be a védő, Musacchio. 2-0 a szünetben.
http://www.dailymotion.com/video/x2izid4_goal-musacchio-villarreal-2-0-celta-vigo-08-03-2015_sport
A második játékrész egy aktívabb Celtát tartogatott, ami egyből az elején egyértelművé vált. Az 50. percben Fernandez gólja adott alapot a vendég reményeknek. Ismét szoros lett a meccs. A Vigo tovább nyomott, de a Villarreal is próbált visszatérni kezdetekre jellemző állapotokra. Csereként szállt be Vietto és Cheryshev is – általában kontratámadások formájában próbáltak zavart kelteni a vendégek hátsó alakzatában. A kapott góltól kicsit idegesek voltak, de miután lehiggadtak már nem volt gond. A 73. percben Pina parádés mélységi passzából szerzett gólt Vietto, és növelte két gólosra csapata előnyét. A befejezés egyébként ötcsillagos: két érintés kellett a gólhoz, a védőnek esélye sem volt, a kapus meg kötényt kapott.
http://www.dailymotion.com/video/x2izjen_goal-fernandez-villarreal-2-1-celta-vigo-08-03-2015_sport
Az utolsó negyed órácskában már csak levezetés maradt. Lehetett volna újabb csavar, de Charles egy az egyben hosszan tolta meg a labdát, amit így könnyedén begyűjtött Asenjo. Próbálkozott még a Celta,de ez végül egy újabb kapott gólt ért. Pina ismét kiszolgált, a befejező pedig a szintén csereként beállt Gerard Moreno volt. 4-1. A Celta végül vereséget szenvedett, ami egy jó sorozat végét jelenti. Jelen pillanatban a 9.-ek a tabellán, ellenfelük pedig továbbra is a 6., egy ponttal lemaradva a Sevillától.
http://www.dailymotion.com/video/x2izkol_goal-l-vietto-fc-villarreal-vs-celta-vigo-3-1-08-03-2015_sport
Villarreal – Celta Vigo 4:1
G: Giovanni (41.), Musacchio (45+1.), Fernandez (50.), Vietto (73.), Gerard Moreno (84.)
Baranyai Balázs