Bocsánatkérés, a horror törésért

Szomorú jelenetnek lehettünk tanúi tegnap, ha a Chievo – AS Roma mérkőzést választottuk délutáni szórakozásként. És itt most nem a rómaiak zsinórban elért ötödik remijére céloztunk.

www.asromalive.it

www.asromalive.it

Még a Serie A-s találkozó első félidejében történt, hogy hazaiak Juventus nevelésű (és onnan kölcsönben szereplő) Federico Mattiello, és a „Farkasok” középpályása, Radja Nainggolan a labdáért csapott össze. Előbbi húzta a rövidebbet, ugyanis a belga játékos alá szorult a lába, és a pillanat tört része elég volt, hogy súlyos sípcsonttörést szenvedjen el.

A felvételeken egyértelműen kivehető, hogy a szándékosság fel se merülhet az esettel kapcsolatban, ettől persze még érthető, hogy az aggódó Nainggolan átérzi kollégája fájdalmát, akit szeretne minél hamarabb elérni:

„Az első pillanatban csak a szabadrúgásra koncentráltam, de amint kinéztem a Chievo kispadjára, láttam: nagy a baj. Hihetetlenül kemény ütközés volt, a lába az enyém alá ragadt be, így történt ez a szörnyű baleset. A legjobbakat kívánom neki. A meccs után rögtön el is kértem a telefonszámát, hogy személyesen fel tudjam hívni.” – nyilatkozta, az extravagáns középpályás.

Balogh József (Nainggolan nyilatkozatáért köszönet, a digisport.hu-nak!)