Isztria kupa: Játék a hetedik helyért

Jó kezdés után gyorsan összeomlott válogatottunk Szlovákia ellen.

Hiába jutott olykor három játékos is a szlovákokra. - fotó: mlsz.hu

Hiába jutott olykor három játékos is a szlovákokra. – fotó: mlsz.hu

Három mérkőzés után csak a hetedik helyért léphet pályára szerdán Romániával, miután délután remek kezdés után már a szünetben kialakult a kétgólos vereséget jelentő végeredmény. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a mieink két kulcsembere is megsérült, illetve lebetegedett. Jakabfi Zsanett tüszős mandulagyulladással repült vissza Németországba, míg Zeller Dóra a bemelegítés során szenvedett bokasérülés. Az MLSZ beszámolója szerint a szlovákok kezdtek jobban, mégis a mieink szereztek vezetést Vágó Fanni beadása után Zágor Bernadett révén.  Azonban a gól nemhogy feltüzelte volna Markó Edina tanítványait, inkább lenyugtatta. Ennek következtében egy vitatható büntetővel egyenlítettek északi szomszédaink. A bekapott gól után teljesen szétesett játékunk, így aztán az első félóra végére kialakult a végeredményt. Előbb a 27., majd a 29. percben használták ki védelmünk megingásait a szlovák válogatott. Fordulás után már sokkal szervezettebben játszottak a mieink, miután a szünetben Markó Edina rendet tett a fejekben. De a kialakított helyzeteink rendre kimaradtak, míg Bíró Barbarának ebben a játékrészben nem volt dolga. Ám mivel nem éltünk a lehetőségeinkkel, így maradt a kétgólos végeredmény, amely azt is jelenti, hogy a mieink szerdán Románia ellen játszanak a hetedik helyért.

„Az első két mérkőzés megviselte a társaságot, el is fogyott a keretünk az utolsó meccsre, csak két cserejátékost tudtunk bevetni a találkozónfogalmazott Markó Edina a lefújás után.Nem kezdtünk rosszul, de a gólunk után túlságosan megnyugodtunk, elhittük, hogy magabiztosan megnyerhetjük a mérkőzést, azonban egy nagyon jó szlovák csapat volt az ellenfelünk, amely kihasználta a fegyelmezetlenségeinket, és a harmincadik percre eldöntötte a mérkőzést. A második félidőre rendeztük a sorainkat, feljavult a védekezésünk, de hiába játszottunk fölényben, érezhető volt, hogy a támadósorból alapembereink hiányoznak, és a fáradtság is meglátszott a játékosokon. A mérkőzés legnagyobb tanulsága, hogy egy percre sem lankadhat a koncentrációnk, és a vezető gólunk után mutatott fegyelmezetlen játékot semmilyen körülmények között sem engedhetünk meg magunknak.”

A kezdőcsapatunk: állnak: Csiszár Henrietta, Rácz Zsófia, Sipos Lilla, Szeitl Szilvia, Bíró Barbara, Kaján Zsanett. Térdelnek: Mosdóczi Evelin, Vágó Fanni, Tóth Gabriella, Hummel-Smuczer Angéla, Zágor Bernadett - fotó: mlsz.hu

A kezdőcsapatunk: állnak: Csiszár Henrietta, Rácz Zsófia, Sipos Lilla, Szeitl Szilvia, Bíró Barbara, Kaján Zsanett. Térdelnek: Mosdóczi Evelin, Vágó Fanni, Tóth Gabriella, Hummel-Smuczer Angéla, Zágor Bernadett – fotó: mlsz.hu

Magyarország – Szlovákia 1-3 (1-3)
Umag
Magyarország: Bíró Barbara – Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia, Rácz Zsófia, Tóth Gabriella – Csiszár Henrietta, Hummel-Smuczer Angéla – Kaján Zsanett, Vágó Fanni, Sipos Lilla (Dénes Dorottya, 74.) – Zágor Bernadett (Szuh Erika, 63.)
g.: Zágor (15.) ill.: Kluchová (24.), Skorvanková (27.), Šušková (31.)

A csoportunkban Ausztria végzett a második helyen, miután magabiztosan verték meg Írországot. És rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően Szlovákia mögé kerültek. A mieink ezzel a vereséggel harmadik helyen végeztek. A többi csoportban kissé összekuszálódtak a szálak, miután a lengyelek legyőzték Romániát, elsőként végezve csoportjukban, az utolsó pedig Észak-Írország lett, miután a horvátok legyőzték a szigetországiakat. A C. csoportban Bosznia ikszelt Franciaországgal, míg a walesiek Costa Ricát győzték le egyetlen góllal.

Az eredmények:
Ausztria – Írország 0-2 (0-1)
g.: Prohaska (25.), Burger (55.)

Románia – Lengyelország 0-2 (0-2)
g.: Pajor (16.), Balcerzak (35.)

Horvátország – Észak-Írország 2-1 (0-1)
g.: Baban (57., 11-esből), Rudelic (69.) ill.: Calagahn (7.)

Franciaország „B” – Bosznia 3-3 (2-2)
g.: Makanza (21.), Assey (31.), Bilbaut (88.) ill.: Krso (17.), Kulis (23.), Radeljic (85.)

Wales – Costa Rica 1-0 (0-0)
g.: Davies (80.)

A csoportok végeredménye:
A. csoport
1. Szlovákia 7 p. (6-2), 2. Ausztria 7 p. (4-1), 3. MAGYARORSZÁG 1 p. (2-5), 4. Írország 1 p. (1-5)

 B. csoport
1. Lengyelország 7 p. (4-0), 2. Horvátország 5 p. (2-1), 3. Románia 4 p. (1-2), 4. Észak-Írország 0 p. (1-5)

C. csoport
1. Franciaország „B” 5 p. (4-3), 2. Wales 4 p. (1-1), 3. Costa Rica 4 p. (1-1), 4. Bosznia 2 p. (3-4)

A helyosztók párosítása:
11. helyért: Észak-Írország – Bosznia
9. helyért: Costa Rica – Írország
7. helyért: Magyarország – Románia
5. helyért: Horvátország – Wales
bronzmérkőzés: Ausztria – Franciaország „B”
döntő: Szlovákia – Lengyelország

Gavalovits Sándor