Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már jó ideje nem titok, hogy az angol Liverpool csapatánál nem számítanak a klub élő legendájára, Steven Gerrardra. A “Kapitány” ennek hatására alá is írta szerződését az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy-hez, ám korántsem biztos, hogy pályára is lép a hollywoodi csapatban.
Bár nem Steven Gerrard az első klubikon akitől csapata megválik többévnyi szolgálat után, a liverpooli szurkolókat igencsak letaglózta kapitányuk távozása. A nyár végéig még szerződés köti az egykori válogatott középpályást a vörösökhöz, aki mindent meg is tesz szeretett klubja sikeréért, ám kontraktusa lejártával az amerikai bajnokságba teszi át székhelyét, David Beckham egykori csapatához, a Los Angeles Galaxy-hez. Feltéve, ha átteszi székhelyét az Egyesült Államokba. Ugyanis Steven Gerrard számára is nyitva vannak a kiskapuk, csakúgy mint annak idején Beckham, Frank Lampard, vagy éppen minden idők legjobb amerikai labdarúgójának választott Landon Donovan számára. A manchesteri ikon, David Beckham öt éves szerződése alatt többször is kölcsönben szerepelt az európai kontinensen, kétszer az AC Milan, egyszer pedig a Paris Saint-Germain csapatában. De említhetjük a tavalyi nyár legnagyobb felháborodását keltő esetet, a Frank Lampard-Chelsea-New York City-Manchester City vonatozást is.
Vagy nevezzük inkább hullámvasútnak? Lampardtól ugyebár megvált a Chelsea, aki így a New York City csapatához került az MLS-be, ám a közös tulajdoni jog miatt, a Manchester City azonnal lecsapott a londoniak legendájára, és kölcsönvették amerikai testvércsapatuktól Frankie Boy-t. De az MLS vesrsenykiírásából fakadóan Landon Donovan is több alkalommal “telelt” az öreg kontinensen, a Bayern München, és az Everton sem csinált rossz üzletet vele. Az észak-amerikai bajnokság sajátossága, hogy idén pl. március 6-tól, október 25-ig tart, tehát a futballistáknak van közel fél évük pihenni, amelyről a legtöbben lemondanak egy jó kis európai kölcsönszerzőés fejében. És alighanem ez vár majd Gerrardra is aki saját kijelentése alapján még 3-4 évig szeretne futballozni, tehát nem azért igazolna az USÁ-ba, hogy ott hónapokig lógassa a lábát. És ha már így van, akkor jelentkezőkben nincs hiány, már ami a “Kapitány” kérőit illeti. Szívesen látná soraiban Gerrardot a fél világ. Felmerült itt már a Chelsea, és a Manchester City is, ám Gerrard kijelentette, hogy nem szeretne a Liverpoollal szembekerülni, és ellenük pályára lépni, így a Premier League kizárható. Ajánlatai elég széles skálán mozognak és legtöbbjük alighanem a nevének, és legendájának szól, semmint a mai értékének.
A Real Madrid, az AC Milan, az Internazionale, vagy éppen a Monaco is szívesen látná az örök nyolcast, ám ebbe lesz még beleszólása a Los Angeles Galaxy-nek is. Legújabb kérője a szomszédos Skóciából jelentkezett be, mégpedig a glasgow-i Celtic képében. A jelenlegi egyeduralkodó zöld-fehér klub szintén örömmel fogadná Gerrardot, és ennek nyomatékosítása érdekében már jelentkeztek is a Galaxy-nél. Hogy mennyit adnának a játékos kölcsönvételéért, arról nincs hír, de 2016. januárjától minden bizonnyal erre is fény derülhet, amikor már az MLS küzdelmei is véget értek. Hogy egyáltalán fog-e pályára lépni a hollywoodi csapat szerelésében az angol középpályás, az nagy kérdés, de minden bizonnyal nem járna rosszul. Ahogy a skót bajnoksággal sem: ugyan nem éppen az angol Premier League, de harcosságban, és stílusban igen közel állnak az elitligához. Már csak Gerrardon a sor. Az LA Galaxy immár mint játékosára számít a jövőben, de ha kell egy kis mellékes, az európai bajnokságokból mindig lesz ajánlata sokat tapasztalt legendának.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.