Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bajnokok Ligája sorsolását követően megtartották ma kora délután a második számú európai kupasorozat, vagyis az Európa Liga párosításait, középpontban a negyeddöntőbe jutott nyolc alakulata.
Ugyan az esztelen ukrán-orosz ellentét kissé megnehezítette a sorsolás menetét, ahogy az előző, úgy a mostani körben sem számított, hogy két gárda esetleg azonos nemzetből kerül-e ki. És bár volt esély ukrán, illetve olasz belharcra is, ez a legjobb nyolc között már biztos elmarad.
A Jerzy Dudek által fémjelezte sorsoláson természetesen közel sem alakulhattak ki olya nívós párosítások, mint a BL-ben, ám kétségtelen, hogy egy jó formában lévő Wolfsburg, és egy kiváló játékosokból álló Napoli meccs remek csütörtök esti kikapcsolódás lesz hamarosan. A Sevilla, és a Zenit meccsén két korábbi győztes csap össze, szinte megjósolhatatlan végeredménnyel. Ha a Fiorentina képes lesz olyan meggyőző produkcióra, mint a Roma ellenében, aligha lehet ellenfelük a Dinamo Kijev. A Dnyiprot sokan az Európa Liga sötétlovának tartják, és a Brügge ellen joggal is pályáznak az elődöntőre.
Sevilla – Zenit Szentpétervár
Dinamo Kijev – Fiorentina
Dnyipro Dnyipropetrovszk – FC Brügge
Wolfsburg – Napoli
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.