Elérkezett a nap, amikor kezdetét veszi a Bundesliga 26. fordulója. Magyar érdekeltségű mérkőzéssel indul a bajnoki hétvége, ráadásul egyben kiesés elleni csatával. A kikötővárosi, és Stieber Zoltánt alapemberként soraiban tudó Hamburger SV a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-t fogadja. Az élmezőny csapatai is egymással találják szemben magukat, hiszen a Schalke 04 a Bayer Leverkusen ellen lép pályára, míg a listavezető Bayern München a Borussia Mönchengladbach csapatával meccsel.
Izgalmas meccsekre van kilátás ezen a hétvégén is a német élvonalban, főleg, hogy több élmezőnybeli csapat is egymás ellen lép pályára, akár csak az alsóházi együttesek közül kettő. Utóbbiak csatájával indul a forduló a megszokott időben.
Ma este, 20:30-tól Hamburgban veszi kezdetét a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulója. A 15. a 14. helyezettet látja vendégül, tehát a Hamburger SV otthonába a fővárosi Hertha BSC látogat. Mindkét együttes a kiesés elkerüléséért küzd, és ahogy pozícióban, pontok tekintetében is csak egy a különbség az együttesek között a berliniek javára. Dárdai csapata zsinórban három meccs óta veretlen, legutóbbi meccsét a HSV viszont elbukta, igaz, a Dortmund ellen pontot tudtak szeretni és több szoros meccset játszottak az elmúlt időszakban, biztató játékot mutatva azokon az összecsapásokon. Ez mindkét csapat számára jó alkalom, hogy kicsit feljebb lépjenek, bár a tabellán elfoglalt helyezésük ellenére nem feltétlen számíthatunk kiegyenlített meccsre, hiszen ez a két klub eléggé ingadozó teljesítményt nyújt manapság, de itt a lehetőség a javításra.
Szombaton egy időben 15:30-kor a jól megszokott módon 5 mérkőzést rendeznek meg a Bundesligában. A legutóbbi két meccsén csupán két pontot gyűjtő Borussia Dortmund a Hannover 96 otthonába látogat. A hazaiak viszont zsinórban kétszer vesztettek, és ezek a legutóbbi meccseik voltak, de azt megelőző három meccsüket sem tudták megnyerni a hannoveriek. A sárga-feketék azonban a legutóbbi két döntetlenjük ellenére nagyon jó formában vannak, és szépen araszolhatnak előre a tabellán, de ehhez muszáj lesz győzniük ezúttal. A vendégek a 10. helyről várják a folytatást, míg soros ellenfelük a 13. helyet foglalja el, és figyelniük kell hátra is, igaz ez a Dortmundra is, de közvetlen veszélyben még nincs egyik csapat sem.
A mostanság eléggé hullámzóan teljesítő FC Augsburg idegenben lép fel az utolsó előtti pozíciót elfoglaló SC Freiburg otthonában. A papírforma egyértelműen a vendég bajorok mellett szól, akik a 6. helyről egyet léphetnének előre maximum ebben a körben. A freiburgiak 4 meccs óta nyeretlen, legutóbbi három meccsüket pedig vereséggel zárták, mégis, az augsburgiak megingathatóságát kihasználhatná az otthon szereplő együttes.
A VfB Stuttgart áll a bajnokság utolsó helyén. Ezúttal otthon léphetnek pályára a Huub Stevens által irányított klub játékosai, a Mercedes-Benz Arena vendégszereplője pedig az Eintracht Frankfurt lesz. A vendégek gyakran játszanak gól gazdag meccseket, ám teljesítményük hullámzó, igaz, legutóbbi 5 meccsükön vagy nyertek, vagy éppen veszítettek, de pontosztozkodással nem zárultak ezek a mérkőzéseik. Ugyanakkor a VfB legutóbbi 5 bajnokiján csak két pontot szerzett, viszont ha bent akarnak maradni a stuttgartiak az első osztályban, meg kell ragadniuk minden adandó alkalmat és össze kell kapniuk magukat. A frankfurtiak a 8. helyen állnak, és ha nyernek, akár egy pozícióval előrébb zárhatják ezt a hétvégét.
A 12. helyen álló 1. FC Köln csapata is képes meglepetést okozni minden értelemben. A kölniek ellenfele a brémai Werder lesz, amely a 9. pozíciót foglalja el a tabellán. A brémai együttes tagjai talán valamelyest esélyesebbek az otthon játszó Köln ellen, ugyanakkor nehéz lenne megtippelni, ki örülhet majd a meccs után. A kölniek, ha győznek, soros ellenfelük mögé érkezhetnek meg a tabellán, de ez nem csak a hazaiakon múlik. Ha a Werdernek sikerülne nyerni, akkor a tavaszi szezont nagyon jól kezdő együttes egy helyet léphetne maximum előre.
Az osztályozót érő, 16. pozíciót elfoglaló újonc Paderborn a 7. helyezett Hoffenheimet látja vendégül. A Szalai Ádámot a soraiban tudó vendégek egy győzelemmel elérhetnék akár a 6. helyet, ami már Európa Liga-selejtezőt ér. A hazaiaknak ugyanakkor teljesen más céljaik vannak, számukra a bent maradás a tét. A Bundesligában először szereplő klub a legutóbbi 4 meccsét vereséggel zárta, de még így is kiléphetnének a kiesőzónából, ha meglepetést tudnának okozni ezen a hétvégén, begyűjtve a három pontot.
A nap zárómérkőzésére 18:30-kor kerül sor. Ekkor egy igazi rangadó kerül megrendezésre, hiszen a 4. helyezett – ellenfelével szemben 3 pontos előnyt magáénak tudó – Bayer Leverkusen az 5. pozíciót elfoglaló Schalke 04 otthonába látogat. Ha a gelsenkircheni együttesnek sikerül legyőznie a hét közben a BL-ből tizenegyesekkel kieső Gyógyszergyáriakat, akkor beérnék a leverkuseni klubot. A vendégek viszont a harmadik helyet is megszerezhetik, de ehhez még talán a győzelem sem elég, ha a Mönchengladbach legalább 1 pontot szerez vasárnap.
A bajnoki kör vasárnapi első meccse 15:30-kor kezdődik, amikor a Mainz otthonában a nagyszerűen teljesítő VfL Wolfsburg vendégeskedik. Igaz, a második helyezett Farkasok hosszú veretlenségi szériája szakadt meg, a második helyük így is nagyon biztosnak látszik, és a tegnapi Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján is újra győztek, kiejtve a milánói Intert. A Mainz a 11. pozícióban van, maximum a 10. Dortmundot előzhetik meg, ha sikerül meglepetésre legyőzniük a Wolfsburgot.
A forduló zárómérkőzésére 17:30-tól Münchenben kerül sor, ahol a listavezető Bayern lesz a házigazda a Borussia Mönchengladbach elleni találkozón. A bajorok mostanság hengerelnek, ugyanakkor vendégek sem panaszkodhatnak, a 3. hely az övék. Előzni biztosan nem fog a ‘Gladbach, de minimum pontot kell szerezni a vendégcsapatnak ahhoz, hogy semmiképpen se előzhesse meg a klubot a Bayer Leverkusen. A hazaiak a találkozó favoritjai, ennek ellenére semmi sem lehetetlen, ezért érdemes bizakodniuk a Borussia játékosainak is.
Péntek
20:30 Hamburger SV – Hertha BSC (Eurosport 2)
Szombat
15:30 Hannover 96 – Borussia Dortmund (Eurosport 2)
15:30 SC Freiburg – FC Augsburg
15:30 VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt
15:30 1. FC Köln – Werder Bremen
15:30 Paderborn – Hoffenheim
18:30 Schalke 04 – Bayer Leverkusen (Eurosport 2)
Vasárnap
15:30 Mainz – VfL Wolfsburg (Eurosport 2)
17:30 Bayern München – Borussia Mönchengladbach (Eurosport 2)
Nagy Dávid