Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nehéz anyagi helyzetben van a Győri ETO, így aztán képlékennyé vált a jövő évi szereplés.
A szponzorok ellehetetlenülésével, illetve kihátrálásával anyagilag megroggyant a háromszoros bajnok. A játékosok igyekeznek függetleníteni magukat a háttérben zajló eseményektől, ám nem megy könnyen, erre bizonyíték a hétfői, Pápa elleni döntetlen. Hogy aztán ki mentheti meg a klubot? A Kisalföld értesülései szerint arab vagy orosz befektető érkezhet. Legalábbis ez derült ki Csányi Sándor mondataiból. Az MLSZ első embere a napilapnak adott interjúban kifejtette, tudomása van komoly külföldi érdeklődőről. Emellett veszélyben lehet a jövő évi licence is, a Kisalföld szerint azonban a hiánypótlást május 8-ig teheti meg a klub, tehát addig kell befektetőt találni. A szövetség versenyszabályzata kimondja, amennyiben adott sportszervezet tulajdonosával vagy vezető tisztségviselőjével szemben bűncselekmény gyanúja merül fel, azonnal visszavonható az indulási jog. „A licencadó testületek a licenc kiadását meg kell hogy tagadják, illetve – akár bajnoki év közben – visszavonhatják a licencet, amennyiben a licences bármely okból fizetésképtelenné válik vagy végelszámolás, felszámolási eljárás alá kerül; a sportszervezet megszegi a szabályzatban rögzített bármelyik kötelezettségét; a licenc megadásának bármelyik feltétele a továbbiakban már nem teljesül; a licenckérelmező maga kéri; a sportszervezet tulajdonosával vagy vezető tisztségviselőjével szemben szándékos, közvádas bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban. Ilyen eljárás esetén a már megadott licenc felülvizsgálható, visszavonható.” – fogalmaz a szabályzat ide vonatkozó passzusa. A győriek szombaton a Dunaújvárossal játszanak.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.