Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Arsenal szurkolók kedvence Tomas Rosicky a hírek szerint kész lenne szerződést hosszabbítani az “Ágyúsokkal”, melyre meg is van minden esély.
A cseh középpályás a tél folyamán már a távozást fontolgatta a kevés játéklehetőség miatt, azonban azóta sokat változott a helyzet. Decemberben egy bajnoki mérkőzésen sem lépett pályára, tehát érthető volt a frusztrációja.
Áprilisban a válogatott szünet után azonban egy új egy évre szóló szerződést írhat alá a csapatnál. A 34 éves játékos szeretne a londoniaktól visszavonulni, így gondolkodás nélkül aláírná az új kontraktust.
“Mozart” 2006-ban érkezett az Arsenalhoz, de sérülései miatt “csak” 169 mérkőzésen tudott eddig pályára lépni a 9 év alatt, azonban így is a szurkolók kedvencévé nőtte ki magát.
Herczeg Zsolt
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.