Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának selejtezőjében a házigazda spanyolok 1:0-ás győzelmet arattak Ukrajna ellen. A csoportot továbbra is a szintén nyerő és ezzel hibátlan Szlovákia vezeti.
Három találkozót rendeztek péntek este a C-csoport keretein belül. Macedónia Fehéroroszországot fogadta, ám hiába szerzett előnyt a találkozó elején Trajkovszki találatával, a vendégeknek sikerült fordítaniuk. Az első félidő végén Kalacsev egalizálta az állást, majd a hajrában Kornyilenko szerezte meg a három pontot a vendégeknek.
Az eddigi éllovas Szlovákiára ezúttal könnyű feladat várt. Hamsikék Luxemburgot fogadták Zsolnán és hozták is a papírformát sima 3:0-ás győzelemmel. A gólokon Nemec, Weiss és Pekarik osztozott.
A forduló rangadóján Spanyolországba látogatott Ukrajna. A hazaiak sérülésektől voltak tizedelve így nem várt rájuk könnyű feladat. A középpályán az “örökifjú” Iniesta, valamint a fiatalabb generációt képviselő Isco, Koke és David Silva kapott szerepet. Az ő dolguk volt kiszolgálni az egy szem igazi csatárt, Moratát. Nos, ez annyira jól sikerült, hogy a Juve csatára az első lehetőségét ki is használta a 28. minutumban (1:0). Az első játékrészre maradt még egy Ramos kapufa, de így is előnnyel vonulhattak szünetre a spanyolok.
A második játékrészben Ukrajna mindent megtett, ám Casillas a mostani formájával ellentétben ezúttal mindent megfogott, így maradt a vékony, ám annál többet érő spanyol győzelem a rangadón, ami a továbbjutás szempontjából még sokat fog érni Del Bosqueéknak.
Macedónia – Fehéroroszország 1:2 ( 1:1 )
Helyszín: Szkopje
Vezette : Taylor (angol)
Gólszerzők: Trajkovszki (9.) ill. Kalacsev (44.), Kornyilenko (82.)
Szlovákia – Luxemburg 3:0 (3:0)
Helyszín: Zsolna
Vezette: Studer (svájci)
Gólszerzők: Nemec (10.), Weiss (21.), Pekarik (40.) ill. –
Spanyoloroszág – Ukrajna 1:0 (1:0)
Helyszín : Sevilla
Vezette: Cakir (török)
Spanyolország: Casillas – Juanfran, Ramos, Pique, Alba (Bernat 78.) – Busquets – D. Silva, Koke, Iniesta (Cazorla 74.), Isco – Morata (Pedro 65.) Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Kucser, Sevcsuk – Timoscsuk, Rotan – Konopljanka, Sztepanenko ( Garmas 76.), Jarmolenko – Zozulja (Kravec 32., Budkivszkij 91.) Szövetségi kapitány : Mihajlo Fomenko
Gólszerző: Morata (28.) ill. –
A csoportot továbbra is a hibátlan Szlovákia vezeti, megelőzve a spanyolokat és az ukránokat.
1. Szlovákia 5 5 – – 11-2 15p
2. Spanyolország 5 4 – 1 14-3 12p
3.Ukrajna 5 3 – 2 6-2 9p
4. Fehéroroszország 5 1 1 3 4-10 4p
5. Macedónia 5 1 – 4 5-12 3p
6. Luxemburg 5 – 1 4 3-14 1p
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.