A lényegi kérdések eldőltek az előző körben, már csak arra várjuk a válaszokat, az alsóházi együttesek közül mely együttesek kezdenek otthon.
Záró köréhez érkezett az alapszakasz, így sok változás nem várható. Mindössze a Femina és a Viktória dönthet, ki kezdi az ötödik helyről a rájátszást. A felső ágon viszont kialakult a menetrend.
Ebédidőben a listavezetőhöz látogat az újonc Dorogi Diófa, amely innentől kezdve felszabadultan futballozhat, igaz a sok hiányzó megköti Szabados György kezét, hiszen Pintér Violetta mellett Koch Fruzsinát is elveszítette a csapat. Pintér a Viktória ellen sérült meg egy hete, míg Koch a futsal bajnokságban szenvedett keresztszalag-szakadást. Szintén a maródiak táborát gyarapítja immár hosszú ideje Zuzana Cupajova, aki szintén keresztszalag-szakadás után lábadozik. Emellett nincs már a keretben Karina Andrusková és Veronika Veselková sem. Mindkét szlovák lány a Slovan Duslo Salában játszik tavasszal, míg Gold Tochi Orji és Andisiwe Mgcoyi hiába játékra kész, játékengedély hiányában nem számíthat rájuk ezúttal sem Szabados mester. A másik oldalon Medgyes Péter valószínűleg továbbra is tartalékol a rájátszásra, illetve a helyosztókra. Azonban az elmúlt hetek alapján várhatóan a kissé tartalékos MTK ismételten győzelemre tör, egyrészt a hibátlan mérleg megőrzése végett, másrészt nyomást helyezve közvetlen riválisára. Azért nem írunk többes számot, mert az Astra és Dorog nem valószínű, hogy utol tudja érni a kék-fehéreket. Ha már Astra, nincs könnyű helyzetben Dombó János, ugyanis sérülések, és eltiltás miatt tovább fogynak játékosai, így is megsüvegelendő, hogy egy héttel ezelőtt legyőzték a Ferencvárost. Azt a Fradit, amely szintén elveszítette legjobbját Jelena Cankovic személyében az alapszakasz tizenkettedik körében. Ugyanakkor jó hír a zöldek híveinek, hogy megérkezett Ebere Orji játékengedélye, így pályára léphet vasárnap a Femina ellen. A sérültek közül Fenyvesi Evelin is elkezdte már az edzéseket, sőt az elmúl héten már pályára lépett az U17-es csapatban, nagy esély van tehát, hogy Dörnyei Balázs bizalmat szavaz neki is pár perc erejéig. Ami az alsóházat illeti, a hetedik helyért csap össze a Szeged és az Újpest, és ezúttal valamivel esélyesebbnek tűnik Cserenkó Szabolcs együttese, miután az Újpestet sérülések sújtják, legutóbb Olasz Laura szenvedett térdsérülést, így ő biztosan nem utazik el vasárnap Szegedre. Ellenben ott lesz a csapatban Durkó Zita. A védő öt sárga lapja miatt volt kénytelen kihagyni az MTK elleni ütközetet legutóbb. Az ötödik helyért harcoló Viktória a dobogóért küzdő Astrát látja vendégül. Bánfalvi Attila lányai legutóbb Dorogon kaptak ki, és ezt a csorbát szeretnék kiküszöbölni, míg a Femina, amely pedig szeretné megtartani az ötödik pozíciót, a Ferencváros vendége lesz. Nincs könnyű dolga Herczku Istvánnak, lévén rengeteg sérültet kell helyettesíteni. De nemcsak az ötödik hely sorsa dől el vasárnap, hanem az is, a szombathelyiek vagy a rákospalotaiak kezdhetik-e odahaza a rájátszást. Az biztos, hogy egymás ellen indítanak majd, csak a pályaválasztói jogot fedi még homály.
A menetrend:
2015. március 29., vasárnap
11.00 MTK – Dorogi Diófa SE
Lantos Mihály Sportközpont, vezeti: Leél-Őssy Ádám (Nyerges Zsolt, Gyöngy Krisztina)
13.00 Szegedi AK – Újpest
Felső Tisza-parti stadion, vezeti: Orosz Kornél (Minda Gábor, Kószó Csaba)
14.30 Viktória Trend-Optika – Astra HFC
Király Sportlétesítmény, vezeti: Tóth Róbert (Baranyai Éva, Lukács Lívia)
15.00 Ferencváros – Femina
Albert Flórián Sportközpont, vezeti: Bartkó Eszter (dr. Szanyi Ádám, Puskás Gabriella)
A tabella állása:
1 | MTK | 13 | 13 | – | – | 48-3 | +45 | 39 |
2 | Ferencváros | 13 | 10 | – | 3 | 50-12 | +38 | 30 |
3 | Astra | 13 | 8 | 2 | 3 | 27-12 | +15 | 26 |
4 | Dorog | 13 | 7 | – | 6 | 29-28 | +1 | 21 |
5 | Femina | 13 | 3 | 5 | 5 | 14-24 | -10 | 14 |
6 | Viktória | 13 | 4 | 1 | 8 | 25-30 | -5 | 13 |
7 | Újpest | 13 | 1 | 2 | 10 | 12-39 | -27 | 5 |
8 | Szeged | 13 | – | 2 | 11 | 4-61 | -57 | 2 |
Gavalovits Sándor