Serie A: Ki lesz a 29. forduló igazi nyertese?

Nagyon sok fontos kérdés tűnik már elég egyértelműen megválaszoltnak, a Serie A idei kiírásában. A Juventus bajnoki címét talán már csak az ördög veheti el, míg a Parma túlélését szintén már csak a pokol ura intézheti el. Vagy egy esetleges bundabotrány…

juve001

Bár nem lenne kötelező egy forduló előzetesben kitérnünk erre, de az e heti beharangozó nem kerülheti el a témát: az Inter állítólag sárosabb a Juventus 2006-os elmeszelésében, mint gondoltuk volna. Az már évek óta nyílt titok volt, hogy az Inter teljhatalmú (ex)ura, Moratti elnök hatalmas pressziót fejtett ki az illetékesekre, hogy a „Zebrákat” a második vonalba száműzzék. Persze eközben a milánóiak se felejtkeztek meg a játékvezetők zaklatásáról, csak hát ők nem buktak le, ellentétben a torinóiakkal.
Persze egy szó, mint száz: manapság újra a Juventus Olaszország „királya”, miközben az Internél már annak is örülnek, hogy egy elvileg könnyűnek ígérkező meccsen aratott győzelemmel akár a nagyon komoly hetedik helyre is felugorhatnak.

A bajnoki versenyfutás már fordulókkal ezelőtt eldőlni látszott, és ez most sincs másként, hiszen a Juve akár 2-3 héten belül megünnepelheti a klub történetének 31., szabályosan (?) megszerzett liga elsőségét.
A másodiktól a hatodik helyig nagy a tülekedés: A Roma, Lazio, Sampdoria, Napoli, Fiorentina ötösből ketten a BL-ben, hárman az EL-ben folytatják valószínűleg ősszel.
A Milan, az Inter, és/vagy az Udinese nemzetközi kupaindulásához csodára lenne szükség.
A 16. helyezett Verona talán már megússza a kiesést, viszont a még éppen bennmaradó pozícióban szerénykedő Atalantára még izgulós hetek várnak. A csődszélén egyensúlyozó (vagy már szakadékba zuhant?) Parma lemaradása embertelen mértékű, ám a Cagliari, és/vagy a Cesena feltámadásának már több a realitása.

Tíz mondat, a 29. forduló tíz meccséről:
A játéknap nyitányán az AS Roma fogadja azt a Napolit, amely a két gárda három utolsó találkozását megnyerte, és 6-0-s gólkülönbséggel abszolválta. A Verona Luca Toni vezérletével újabb lépéssel kerülhet közelebb a túléléshez, míg a legyőzendő Cesenat a pokolba taszíthatja. Ki-kimeccs lesz a Sassuolo-Chievo, lévén aki nyer, szinte biztosan az őszt is a Serie A-ban kezdi. A második helyről, és automatikus BL-indulásról álmodozó Lazio nyerni megy a kiesőzónás Cagliarihoz, ám akár be is sülhet idegenben Dzsudzsák Balázs esetleges jövendőbelije. Borzasztó régen nyert utoljára két tétmeccset egymás után a Milan: utoljára októberben esett meg ilyen, kérdés, hogy a Palermo mennyire adja könnyen a bőrét? Ennél könnyebb feladat nem is juthatna az Internek, hiszen a „Kék-feketék” hazai pályán fogadják a tökutolsó Parmat. Középmezőnyös derbi lesz a Genoa-Udinese, valamiért gólszüretre gyanakszunk. A Torinonak nyernie kell az Atalanta, hogy életben tartsa Európa Liga indulásos reményeit. A fentebb emlegetett riválisok örülhetnek, a Fiorentina, és a Sampdoria ugyanis egymástól fog pontokat elvenni, az „európai” harcban. A zárómeccs a címvédő Juventusnak jut késő este, a nullszaldós (30-30 rúgott, és kapott gól) Empolival szemben.

Serie A – 29. forduló (a húsvéti hagyomány miatt, minden találkozó szombaton kerül megrendezésre)
AS Roma – Napoli 12:30
Hellas Verona – Cesena 15:00
Sassuolo – Chievo 15:00
Cagliari – Lazio 15:00
Palermo – AC Milan 15:00
Internazionale – Parma 15:00
Genoa – Udinese 15:00
Atalanta – Torino 15:00
Fiorentina – Sampdoria 18:30
Juventus – Empoli 21:00

A Serie A élmezőnye, és a kiesőzóna:
1. Juventus 67 pont, 2. Roma 53 pont, 3. Lazio 52 pont, 4. Samp 48 pont, 5. Napoli 47 pont, 6. Fiorentina 46 pont,… 8. Milan 38 pont,… 10. Inter 37 pont,… 18. Cagliari 21 pont (34-53), 19. Cesena 21 pont (25-49), 20. Parma 9 pont.

Balogh József