OTP Bank Liga: Böde Dániel megtalálta góllövőcipőjét, a Fradi nyert Felcsúton

Jó soroazta tovább tart a Ferencvárosnak, hiszen sorozatban tizenkettedik tétmeccsén maradt veretlen Thomas Doll együttese, mindeközben hét meccsen gólt sem kapott.

Böde volt a Fradi nyerőembere. - fotó: fradi.hu

Böde volt a Fradi nyerőembere. – fotó: fradi.hu

Nem kellett sokat várni, hogy folytassa remek sorozatát a nemzetközi kupára készülő Fradi. A Puskás Akadémia ideális ellenfélnek bizonyult, de csak papíron várt könnyű összecsapás a győzelmi szériában futó zöld-fehérekre. Ezt nem is cáfolta a Puskás, amely eleinte nem találta a lendületes fővárosiak játékának ellenszerét, ám Thomas Doll így is talált hibát a játékban, hiszen már a hatodik percben gyorsabb futballra kérte övéit. Nem is maradt el az eredménye. A hazaiak egy beadásig, míg a fővárosiak két lesig jutottak az első tíz percben, hogy aztán bő negyedóra elteltével megszerezzék a vezetést. Dilaver indította Bödét, aki átvételkor a cipőjét is elhagyta, ennek ellenére góllal jelentkezett. Ez volt tavaszi első találata a támadónak, aki négy perc múlva megduplázta az előnyt. Hajnal végzett el szögletet, Nalepa éppen Böde elé csúsztatott, aki fordulásból lőtt Danilovic kapujába. A megnyugató előny tudatában visszavett egy kissé a IX. kerületi csapat, aminek az lett a következménye, hogy a hazaiak is ki tudtak alakítani egy kisebb helyzetet, de megrázta magát a Fradi, Gera előbb fölé lőtt, majd Böde szerezhette volna harmadik gólját, de Gera passza után tizenötről a lelátóra küldte a labdát. Benczés Miklós egyelőre nem tudta kitalálni azt a taktikát, amellyel fel lehetett volna törni a látogatók védelmét. A szünetben egyik szakember sem gondolta úgy, hogy cserélni kellene, végül a hazaiak trénere szánta el magát változtatásra, a gyenge napot kifogó Zsótér Donát helyét Sallai Roland, majd Tóth Balázs helyett Polonkai Attilát küldte be, utóbbi nyerő cserének bizonyult, mert nem sokkal később egy rossz felszabadítás után küldte Dibusz hálójába a labdát, amellyel megszakította a Fradi kapusának góltalansági szériáját, amely végül 742 percnél állt meg. Az utolsó húsz percre a sokat dolgozó Hajnal helyét Gyömbér, Lamah helyét pedig Lauth vette át, utóbbi öt perccel később hiába robogott el a bal oldalon, már nem tudott túljárni Danilovic eszén. A hajrához közeledve megvillant a felcsúti alakulat is, de Kleinheisler szabadrúgását Dibusz remek ütemben védte. A végjátékban egy Kleinheisler-lövést jegyezhetünk fel, majd Gyömbér próbálkozott eredménytelenül, a vége felé pedig Ramirez mentett Harsányi centerezésénél. A hetvennyolcadik percben Cukic reklamálásért kapott sárgát, prózai ok: a szerb középpályás a kispadon ült. Érdekességképen lehet megjegyezni, hiába a Fradi legeredményesebbje tavasszal Busai Attila, Doll csak az utolsó percekre küldte pályára a támadót, Varga Rolandot váltotta. A végén még Lencse előtt adódott lehetőség, de nem élt vele, így aztán a Ferencváros behúzta a fontos három pontot. Ezzel tizenkét meccsesre nyúlt a zöldek veretlenségi szériája, legutoljára a Diósgyőr nyert Thomas Doll együttese ellen, még 2014. október 26-án.

Puskás Akadémia – Ferencváros 1-2 (0-2)
Pancho Aréna, 3812 néző, vezette: Pintér Cs. (Ring Gy., Huszár B.)
PAFC: Danilovic – Szélesi, Tar, Kelic, Spandler – Fiola, Tóth B. (Polonkai, 58.) – Kleinheisler, Zsótér (Sallai R., 53.), Lencse – Tischler (Harsányi Z., 79.)
FTC: Dibusz – Somalia, Nalepa, Dilaver, Ramirez – Hajnal (Gyömbér, 70.), Batik B. – Varga R. (Busai, 88.), Gera, Lamah (Lauth, 70.) – Böde
g.: Polonkai (64.) ill.: Böde (16., 20.)
s.: Kelic (19.), Kleinheisler (31.) ill.: Somalia (34.), Cukic (78.)