Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az úgymond „igazi” Ronaldo korábban sem tagadta, hogy nagy csodálója Lionel Messi játékának. A „Fenomén” most, hogy visszatért a labdarúgás vérkeringésébe, újfent nem tartotta véka alatt véleményét.
A közelmúltban került bejelentésre, hogy Ronaldo Luiz Nazario de Lima visszatér az aktív játékhoz, mégpedig az amerikai második ligás Fort Lauderdale Strikers-be. Természetesen a kétszeres világbajnok támadóra nagyon kíváncsiak az Egyesült Államokban, és mivel testközelből tudja, hogy milyen a világ jelenlegi legjobb játékosai ellen játszani, kikérdezték őt.
Ronaldo egykoron játszott mind a két spanyol gigászban, vagyis az FC Barcelonában, és a Real Madridban is, ám a jelek szerint most előbbi vezéralakjáért rajong inkább, mintsem névrokonáért:
„Én fizetnék a saját zsebemből is Messi leigazolásáért. A határ a csillagos ég a Strikers-nek. Ez a klub nagyszerű lesz. Miért ne jöhetne hozzánk Messi, vagy akár Cristiano Ronaldo? Néhány év múlva képesek leszünk erre, hogy ez megtörténjen. Semmi sem lehetetlen. Az Egyesült Államok futballja a második leggyorsabban növekvő a világon, Kína után. Sok neves játékos akar ide jönni, és itt játszani a dél-floridai életminőség miatt. Ki ne szeretne itt élni?” – nyilatkozta Ronaldo.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.