Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tegnap este drámai körülménye között, hosszabbításban gyűrte le a Borussia Dortmund, a Hoffenheim együttesét. A hazai siker elhozója a bombagólt szerző Sebastian Kehl volt.
A korábbi válogatott Kehl góljáról ma reggelre a statisztikusok kiderítették, hogy az első kupa-találata volt számára 5221 napot követően. A veterán középpályás utoljára ugyanis még 2000-ben, a Freiburg játékosaként a Stuttart kapuját vette be, a DFB Pokalban.
Természetesen Kehl nem annak örül, hogy megszakadt ez a negatív szériája, hanem annak, hogy csapata a bámulatosan szép kapáslövésből szerzett góljával bejutott az elődöntőbe.
„Ez a gól szuperfontosságú volt a számunkra. Persze egy kis szerencse is kellett. Ez egy fantasztikus lövés volt. Összességében jobbak voltunk, ez az, ami megmutatja a BVB igazi lelkét.” – nyilatkozott Kehl, a továbbjutást követően.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.