Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyre inkább inog a pad Manuel Pellegrini alatt, sőt az is lehet, hogy már alatta sincsen, ám a Manchester City az idei szezont már végigviszi a chilei trénerrel. A sajtó a lehetséges utódokat találgatja, Messiék korábbi edzője pedig arról beszélt, hogy hivatalos ajánlatot kapott a “Polgároktól”.
Némileg érthetetlen Pellegrini helyzete, hiszen bajnoki címre vezette tavaly a Manchester Cityt, a türelem pedig nem jellemzi a klubvezetést, abban a pillanatban, hogy nincsen trófea meneszthetik a szakembert, gyakorlatilag megszakítják a megkezdett munkát. Sokan feltették a kérdést, hogy miként lehet így dolgozni hogyha bizalmat sem kap az edző és ilyen szinten eredménykényszert raknak rá. Elgondolkodtató, ez azonban nem a mi dolgunk, a tulajok valószínűleg úgy gondolják, a sok befektetett pénznek meg kell hogy legyen az eredménye. Csak azt felejtik el, hogy mindenhez idő kell, a Premier League pedig egy igazi száguldó cirkusz fantasztikus klubokkal. A háttérbe nem láthatunk, fogadjuk el ezen dolgokat tényként.
Tehát Pellegrini valószínűleg a szezon végeztével távozik, a klub pedig utódját keresi. Alejandro Sabella, az argentin labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya egy interjúban elmondta, ajánlatot kapott, s jelen pillanatban is gondolkozik a Sao Paulo és a Manchester City kispadja között. A világbajnokságon Argentínát ezüstéremig vezető tréner nyár óta munkanélküli, ám úgy fest, hogy ajánlatokban nem szenved hiányt.
A sajtó másik három szakembert is megnevezett, mint Pellegrini lehetséges utódja, egyikük Frank de Boer az Ajax Amszterdam fiatal sikeredzője, míg a jelöltek között van a Spurs trénere Mauricio Pochettino is. A legvalószínűtlenebb név Carlo Ancelotti a Real Madrid trénere, ám tudjuk, hogy a pénz nagy úr. Igaz az olasz szakember nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy csak az AC Milan kedvéért térne vissza Olaszországba. Persze ez nem zárja ki Angliát…
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.