Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Walesi döntetlennel indult a Premier League 32. fordulója, az Everton látogatott a Swansea vendégségébe, a felek pedig megosztoztak a pontokon. Hiába az utóbbi hetek jó szereplése, az Everton ezt a szezont már sehogy sem menthette meg, míg a Swansea úgy fest, hogy a biztos középmezőnyben zár.
Swansea City – Everton 1-1 (0-0)
G: Shelvey (69.) ill. Lennon (41.)
Roppant kiegyenlített mérkőzést vívott egymással a két középcsapat, s bár összességében az Everton játszott a kapura veszélyesebben, a felek megosztoztak a bajnoki pontokon. Jó fél óráig igazi helyzetet sem jegyezhettünk fel, ekkor azonban megindultak a felek, előbb a hazaiak szereztek kis híján gólt Shelvey révén, majd a túloldalon Coleman lövésénél kellett Fabianskinak nagyot nyújtóznia. Lélektani szempontból nagyon fontos pillanatban a 41. percben rezgett először a háló McCarthy labdáját Lennon kamatoztatta gól kötvényében. A félidő aztán kis híján 0-2-lett, ám Fabianski bravúrosan védett a 44. percben Kone lövésénél.
A fordulást követően a sárga lapoké volt a főszerep, a tördelt játék közepette pedig Coleman kézilabdázott egy kicsit, a játékvezető pedig ezt nem vette jó néven, így a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Shelvey értékesítette, s mint az kiderült ezen találat a végén egy pontot ért.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.