Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hivatalosan is bejelentésre került, hogy visszatér a Rapid Bukarest csapatához az olasz vezetőedző, Christiano Bergodi, aki 2007 őszén irányította már a fővárosiakat.
Bergodi nyolc esztendővel ezelőtt nem evett meg túl sok sót az egyik legnagyobb román botránycsapat kispadján. Igaz, 2007. júliusi, és novemberi regnálása között sikerült Szuperkupát nyernie.
Bergodi egyébként már több román csapatnál is dolgozgatott, de komolyabb siker nélkül. Ennek ellenére a játékosként komoly Lazios gyökerekkel rendelkező olasz szakembert olyannyira beszippantotta keleti szomszédunk futballja, hogy pár évnyi itáliai másodligás helykeresés után „hazatért” Romániába.
Természetesen Bergodi is tisztában van vele, hogy nagyon nehéz munkát vállalt a Rapid újbóli edzésével, amely újoncként jelenleg is a kiesés ellen küzd, és egyelőre elég kiláthatatlan a helyzete:
„Nagy örömmel jöttem. Nagy sajnálattal távoztam korábban. Veretlenek voltunk, egy jó csapattal. Ez most egy kockázatos kihívás. Egy nagyon nehéz, de nagyon szép kihívás.” – bizakodott Bergodi, a kilátástalan helyzetben.
Természetesen mind tudjuk, hogy az olasz mester, és a túlélésért küzdő Rapid „szerelme” nem fog sokáig tartani.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.