Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ugyan az AS Roma már rég kiszállt a bajnoki címért való versenyfutásból, a fővárosiaktól azért illő lenne egy huszáros hajrá, hogy legalább a második hely meglegyen, a városi rivális Lazioval szemben.
Serie A – 31. forduló
AS Roma – Atalanta
Előre is elnézést kérünk az AS Roma minket olvasó drukkereitől, de bizony még mindig be kell számolnunk a „Farkasok” újabb, és újabb pofára eséseitől. A fővárosiak torkán ezúttal egy bergamoi falat akadt meg.
Ugyanis hiába szerzett Totti révén vezető gólt a kilencven perc során végig fölényben futballozó Roma, a kiesőzóna elől menekülő Atalanta büntetőből egalizálta, a hazaiak büntetőből megszerzett vezetését.
Vitathatatlan, hogy a kék-feketék pontot érdemeltek a tőlük telhető legnagyobb harciasságuk miatt, még úgy is, hogy a gól szerző Totti igazán megérdemelne már egy győzelmet akkor, ha a kapuba talál (ilyenre utoljára tavaly októberben volt példa).
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Totti (3. perc-büntetőből), illetve Denis (23.-b.)
Palermo – Genoa
Bár előzetesen háromesélyes találkozóról beszélhettünk, a Palermo győzelme azért még így is kisebb fajta meglepetésnek számít. A Genoa a szicíliai túrán hagyott három pontot nélkülözve lesz kénytelen tovább harcolni a nemzetközi kupaindulásért, ami azért továbbra sem tűnik lehetetlen küldetésnek, a hátralévő hét játéknapon.
Végeredmény: 2-1
Gólszerzők: Chochev (9., 30. perc), illetve Laxalt (52.)
Chievo – Udinese
Lagymatag meccsnek indult, és szemmel láthatóan mindkét fél már megbékélt jelenlegi helyzetével. Az Udinese szinte biztosan túléli az évet egy pocsék ősz, egy pocsék tél, és egy pocsék tavasz után. A Chievo szinte biztosan túléli az évet, ami mindenképp pozitívabb kicsengésű, mint a mai ellenfél esetében, lévén a veronaiaké a mezőny egyik legkevésbé ütőképes kerete. Ezen felül minden szó felesleges, ha van igazságos 1-1, akkor ez az.
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Pellissier (39. perc), illetve Cesar (71.-öngól)
Empoli – Parma
Akár nyerhetett is volna az újonc Empoli otthonában a Parma, akkor is szinte elképzelhetetlennek tűnne az esély, a Serie A-s tagsága megtartására. A remivel nem kevesebb, mint 17 pontra vannak lemaradva a már bennmaradó helyen szerénykedő Atalantától, miközben már csak 21 pontot szerezhetnek, a hátralévő hét fordulóban.
Aligha kell már aggódni a Parma kiesése miatt, inkább féljünk attól, hogy a 90-es évek üdeszínfoltját egyáltalán nem látjuk soha többet, ha végérvényesen becsődöl.
Végeredmény: 2-2
Gólszerzők: Maccarone (32. perc), Tonelli (45.), illetve Lodi (19.), Belfodil (73.)
Sassuolo – Torino
Hiába tett sokkal többet a győzelemért az Európa Liga selejtezőbeli indulásért a vendég Torino, a most már szinte biztosan bennmaradó Sassuolo értékes döntetlent harcolt ki a „Bikák” ellen.
A meccs hőse a korábbi válogatott támadó, Fabio Quagliarella lehetett volna, ám a veterán játékos a hajrában nagy helyzetben hibázott, így értékesített büntetője kevésnek bizonyult a teljes sikerhez.
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Berardi (45+1. perc-büntetőből), illetve Quagliarella (59.-b.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.