Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hosszú nyeretlenségi sorozat végére tett pontot a középmezőnybe igyekvő Újpest a jobb sorsra érdemes Pápa ellen.
A gondok árnyékában nem várhattunk mást a két csapattól, mint amit kaptunk. Unalmas mezőnyjáték némi hazai fölénnyel, ami helyzetekben is megmutatkozott. Szűcs Lajosnak három hazai ziccert kellett fogni az első félórában, míg a másik oldalon kósza beadások mellett nem sok dolga volt Balajcza Szabolcsnak, ám Seye helyzeténél résen kellett lennie az újpestiek kapusának. Aztán ami addig nem ment a támadóknak, ment a védőknek: Litauszki Róbert a tizenhatosról bődületes gólt szerzett, majd Balogh Balázs mutatta be lövőtudományát. Jutalma nem kevésbé szép találat lett. Ezzel megnyugtató előnyt épített a hazai alakulat, és Lengyel Ferenc hiába próbált cserékkel frissíteni, a lilák uralták a meccset. Bardhi, Andric és Perovic is kihagyott egy-egy kecsegtető lehetőséget, ellenben húsz perccel a vége előtt Kim Ojo gólt szerzett. Igaz, Perovic ellen megítélt tizenegyest nem volt nehéz értékesítenie, a végére pedig még egy Nego gól maradt, így valamelyest javított helyzetén Nebojsa Vignjevic együttese, de a dobogó, és úgy egészében a szezon már elúszott, persze a kupa még összejöhet, ha a Videoton gyengébb napot fog ki az elődöntő visszavágóján. Összességében nem lehet kiemelni senkit a pályára lépők közül, mert a gólokon kívül nem sok érdemleges történt.
Újpest – Pápa 4-0 (2-0)
Szusza stadion, 1500 néző, vezette: Erdős József
Újpest: Balajcza – Nego, Litauszki, Hudák, Forró – Nagy G., Balogh B. (Tcveiba, 84.) – Andric (Addo, 73.), Ojo, Bardhi – Perovic (Stanisavljevic, 65.)
Pápa: Szűcs L. – Csizmadia, Jagodics M., Vankó (Yannick, a szünetben), Völgyi – Bogunovic (Randelovic, 77.) – Frizoni, Pongrácz (Gál Sz., 25.), Ahodikpe – Seye, Popin
g.: Litauszki (36.), Balogh B. (40.), Ojo (71.), Nego (75.)
s.: Bogunovic (70.)
A bajnokság állása:
H | Csapat | M | Gy | D | V | Gólok | Gk | P |
1 | Videoton | 24 | 19 | 4 | 1 | 56-9 | +47 | 61 |
2 | Ferencváros | 24 | 15 | 5 | 4 | 39-16 | +23 | 50 |
3 | MTK | 24 | 16 | 1 | 7 | 35-22 | +13 | 49 |
4 | Debrecen | 24 | 13 | 6 | 5 | 32-15 | +17 | 45 |
5 | Paks | 24 | 11 | 7 | 6 | 36-24 | +12 | 40 |
6 | Kecskemét | 24 | 10 | 6 | 8 | 29-28 | +1 | 36 |
7 | Diósgyőr | 24 | 9 | 8 | 7 | 34-30 | +4 | 35 |
8 | Újpest | 24 | 8 | 9 | 7 | 23-21 | +2 | 33 |
9 | Puskás AFC | 24 | 9 | 5 | 10 | 26-28 | -2 | 32 |
10 | Győr | 24 | 7 | 8 | 9 | 33-32 | +1 | 29 |
11 | Nyíregyháza | 24 | 7 | 5 | 12 | 25-36 | -11 | 26 |
12 | Pécsi MFC | 24 | 5 | 6 | 13 | 24-41 | -17 | 21 |
13 | Honvéd | 24 | 4 | 7 | 13 | 20-33 | -13 | 19 |
14 | Haladás | 24 | 5 | 3 | 16 | 15-41 | -26 | 18 |
15 | Pápa | 24 | 4 | 6 | 14 | 11-41 | -30 | 18 |
16 | Dunaújváros | 24 | 4 | 6 | 14 | 20-41 | -21 | 17* |
*A Dunaújvárostól egy pontot levontak.
A góllövőlista élmezőnye:
19 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
10 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
9 gólos: Bebeto (Kecskemét)
8 gólos: Kanta József (MTK), Bartha László (Paks), Könyves Norbert (Paks), Lencse László (Puskás Akadémia)
7 gólos: Tisza Tibor (DVSC-Teva), Georges Griffiths (DVTK), Böőr Zoltán (Dunaújváros)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.