Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Santi Cazorla az Arsenal középpályása továbbra is Londonban szeretné folytatni labdarúgó pályafutását. Nem érdekli semmilyen átigazolás, sem hazájából, sem máshonnan.
A 30 éves spanyol középpályást hazája egyik “nagy ágyúja” az Atletico Madrid szeretné leigazolni. Az “Ágyúsok” karmestere azonban elmondta, hogy jelenleg nem jöhet nála szóba más csapat csak az Arsenal, és ez még egy ideig így is marad, ugyanis imádja a csapatot és a várost.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy Diego Simeone együttese megpróbálná megszerezni Cazorlát, már a téli átigazolási szezonban is tapogatóztak a “Matracosok”, azonban akkor (sem) jártak sikerrel, és úgy fest ez nem is változik.
A Villarreal nevelésű játékos az idei szezonban 8 gólnál valamint 12 gólpassznál jár, valamint ebben az szezonban is esélye van még az Arsenallal elhódítani az FA kupát, ugyanis a csapata hétvégén ismét bejutott a döntőbe. (bővebben itt)
Herczeg Zsolt
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.