Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem sok minden történt a visszavágón, már ami a Bianconerit illeti, a Monaco pedig hiába játszott fölényben.
„Nem vehetjük félvállról a visszavágót, mert a Monaco már bizonyította, hogy veszélyes csapat, elég csak az Arsenal kiejtésére gondolni.” – vezette fel Massimiliano Allegri a hercegségbeliek elleni találkozót, és később bebizonyosodott, hogy igaza volt. Ugyan mindkét csapatban akadtak hiányzók – itt Ricardo Carvalho nem került keretbe, Nabil Dirar és Dimitar Berbatov csak a kispadra került, a másik oldalon Paul Pogba és Martin Cáceres nem léphetett pályára – a Monaco nekiesett az olasz bajnokságot vélhetően már besöprő torinoiaknak. Hogy Chiellini mire gondolt, amikor negyvenöt másodperccel a kezdés után elhúzta kézzel a labdát Moutinho elől, rejtély, viszont egy sárgát megért az eset. A folytatásban jobbára Kondogbia próbálkozásai jelentettek veszélyt a „zebrák” kapujára, de Buffon rendre a helyén volt. Aztán újabb Chiellini-Moutinho összecsapás végén az olasz szabálytalankodott a portugállal szemben, de elmaradt a jogos sárga lap, amivel nagyon nehéz helyzetbe került volna az olasz brigád. Nem sokra rá Kondogbia esett el nem éppen magától Chiellini és Vidal között, de mehetett tovább. Az utolsó perceket viszont a Juventus tudta megnyomni, hiába. A legnagyobb lehetőséget Tévez hagyta kihasználatlanul, lövése alig ment a bal kapufa mellé. A második félidőben továbbra is inkább tördelte a játékot, és játszott az idővel Allegri csapata. Tehette, mert az egyre nagyobb nyomást kifejtő Monaco nem tudott ziccert kialakítani, e nélkül pedig gólt sem lehet szerezni. Ráadásul Berbatov egy ízben a tesze-tosza védők között fordulhatott volna kapura, de Buffon a lehető legjobb ütemben robbant ki a bolgár elé. Ezt követően Morata nem találta meg Tévezt, és órányi játék kellett hozzá, hogy kijöjjön a szorításból a talján csapat, amely a hajrát már a Monaco térfelén töltötte, de Pirlo szabadrúgásán kívül – a labda a kapufa és a léc találkozásánál csattant – nem sok minden történt. Ezzel öt hosszú év után lesz újra olasz egylet a legjobb négyben, míg a Juventus 2003-at követően jutott ismét az elődöntőbe.
https://www.youtube.com/watch?v=KbsnMAGHR5I&feature=player_detailpage
Monaco – Juventus 0-0
Monaco, 21.000 néző, vezette: William Collum (skót)
Monaco: Subasic – Fabinho, Raggi, Abdennour, Kurzawa – Moutinho, Kondogbia, Toulalan (Berbatov, a szünetben) – Bernardo Silva, Martial (Germain, 76.), Carrasco (M. Carvalho, 87.)
Juventus: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Lichtsteiner, Vidal (Pereyra, 77.), Pirlo, Marchisio, Evra (Padoin, 90.) – Tévez, Morata (Llorente, 69.)
g.: –
s.: B. Silva (50.), Kondogbia (76.) ill.: Chiellini (1.), Tévez (86.)
Továbbjutott: Juventus 1-0-s összesítéssel.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.