Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A KTE idén az utolsó hazai mérkőzését játszotta a Paks ellen. Csertői Aurél előzetesen arról beszélt, hogy a Debrecen elleni gyenge játék után hatalmas javulás kellett volna az újabb idegenbeli győzelemhez. A siker ismét nem jött össze és a játék sem lett jobb, de a meccs képe alapján az egy pont is megfelelt a csapatoknak.
Az első valamirevaló lövésre, a nyolcadik percig kellett várni, akkor Bartha László tesztelte Tomas Tujvel éberségét. Jelentjük, a helyén volt! A következő lehetőség már Novák Csanád előtt adódott, de a lilák csatára csúnyán fölé lőtt. A továbbiakban is a hazaiak kapusa játszotta a főszerepet. Először Kulcsár Dávid 16 méteres lövésénél hárított, majd Kecskés Tamás 12 méteres fejesénél is könnyedén tudott védeni. Mozgalmas első 20 perc után visszaesett a kezdeti tempó és csak a fogást keresték egymáson a felek, amit nem találtak meg a hármas sípszóig sem. Habár a 41. percben még Haraszti Zsolt 28 méteres lövése okozhatott volna meglepetést, ám ahogy az egész játék, úgy ez a megoldás is felejthető volt.
Már az első 15 percben is több esemény történt, mint az egész első félidő során. A 47. percben Kesztyűs Barna páros lábbal szállt bele Kitl Miklósba. Megmozdulása azonnali pirosat ért. Ám a vezetést mégsem az emberelőnyben lévő hazaiak szerezték meg, hanem Balázs Zsolt révén a vendégek: Haraszti jobb oldali beadását lőtte hét méterről a kapu bal alsó sarkába. Nem esett össze a KTE és a Kitl olyan jól felépült a durva belépő után, hogy 17 méteres átlövése akadálytalanul vágódott a jobb alsóba. A kiállítás sem mozgatta meg jobban a feleket, a gyors gólváltást követően lényegében helyzetük sem volt, így a hazaiak búcsúja nem sikerült túl fényesre, illetve Csertői egyesületének még tovább kell keresniük a javulást hozó szérumot.
OTP Bank Liga, 25. forduló
Kecskeméti TE—Paksi FC 1—1 (0—0)
G: Kitl (65.) ill. Balázs (59.)
Kiállítva: Kesztyűs (47. – durvaság)
Acsádi Gergő
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.