La Liga: A Villarreal és a Sociedad nem bírt egymással

A Sociedad és a Villarreal 0-0-ás döntetlent játszott, a Levante pedig fontos győzelmet aratott, így elmozdult a kiesőzónából.

www.marca.com

www.marca.com

SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
33. FORDULÓ

Real Sociedad – Villarreal 0-0 (0-0)
G: – ill. –

A Sociedad a becsületéért küzdött, a Villarreal pedig az Európa Ligát érő hatodik helyért. Egyik csapat sem örülhetett, de egyik sem lehet csalódott. Mindkét csapat felszabadultan focizott, de hátul stabilan tartva a védelmet. Lövésekből nem volt hiány, ám kaput eltalálóból már inkább. Az első lehetőség a 21. percben adódott, Tomás Pina fejelt fölé egy remek beadás után. A 40. percben is a vendégek próbálkoztak, de Trigueros léc alá tartó lövését Rulli kapus védeni tudta. Félidőben tehát nem volt komolyabb hazai próbálkozás.

Az 59. percig kellett várni az első Sociedad lehetőségre, Granero vállalt el egy szabadrúgást jó 24 méterről, remek lövés volt, de elkerülte a kaput centikkel. A mérkőzés hajrájában pedig Trigueros kihagyta a mérkőzés helyzetét, a kapu szájából lőtt fölé az irányító középpályás. Öt perccel a vége előtt Chori Castro eresztett meg egy életerős lövést, azonban Sergio Asenjo hárítani tudott. a Villarreal érdemelt volna győzelmet, de a focit gólra játsszák.

Getafe – Levante 0-1 (0-1)
G: – ill. Casadesus (35′)

A Levante fontos győzelmet aratott a Getafe otthonában egy gyönyörű góllal. Morales szögletére érkezett remek ütemben Casadesus, ő pedig óriási gólt fejel! Jó 12-13 méterről a bal felsőbe! A Levante ezzel a győzelmével kicsit fellélegezhet.

Szajevics Patrik