Serie A: Kettős emberelőny kellett az Internek

Az Udinese együttese a Milan hétvégi megalázása után most annak városi riválisát, az Intert fogadta. A Friuli népe természetesen most is a milánóiak legyőzését várta, a nem túl veretes idényt futó együttestől.

podolskiVSudinese001

Serie A – 33. forduló
Alig egy órányi játékot követően már csak kilenc emberrel volt a pályán az Udinese. Az első félidőben a nehéztermészetű Domizzit (két sárgával), vagy az 58. percben a Milan ellen még győztes gólt szerző Badut állította ki a játékvezető. Utóbbi kiszórásánál még 1-1 volt az állás. Ám a 65. minutumban érkezett a szupercsere, Lukas Podolski. A világbajnok kölcsöntámadó egy szöglet után ágyúzgatott bátran, és szerezte meg a három pontot érő gólt a második próbálkozásából.
Győzelmével az Inter felkapaszkodott a 7. helyre (talán csak ideiglenesen), míg az Udinese a forduló végére akár a 16. helyig is visszasüllyedhet.
Udinese – Internazionale 1-2
Gólszerzők: Di Natale (50. perc), illetve Icardi (48.-büntetőből), Podolski (65.)
Kiállítva: Domizzi (40. perc), Agyemang-Badu (58.)

https://www.youtube.com/watch?v=PCkmmb2wUwQ

Balogh József