Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz bajnokságban hullámzó teljesítményt nyújtó AS Roma vezetőedzője, Rudi García igazi közönségkedvenc a klub szurkolóinak körében, ám ennek ellenére természetesen ő is hatalmas stresszhelyzeteket él át minden meccsen.
Különösen igaz volt ez tegnap is. A helyzet egyszerű volt, a Romanak le kellett győznie az Udineset, hogy visszaelőzze a forduló végére városi riválisát, a Laziot. Bár Francesco Tottiék hátrányba kerültek a meccs elején, végül besöpörték a három pontot a vendégek ellen, és így újra övék a második hely, egy ponttal megelőzve az ősellenséget.
A Serie A idei kiírásából már csak két kör van hátra, és a hétvégén a két római csapat éppen egymás ellen játszik. Az esetleges Roma győzelem pedig fontos lenne, lévén az ezüstöt ér, illetve Bajnokok Ligája főtáblát.
„Megnyertük ezt a kulcsfontosságú meccset, de még csak a történet felénél járunk. Nagy kihívás van még előttünk, és vasárnap mindent megteszünk majd, hogy nyerjünk.” – fogadkozott, García.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.