Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A franciák kerültek elsőként a korosztályos bulgáriai kontinensviadal döntőjébe, a második finalista posztjáért pedig a németek és az oroszok csatáztak egymással. A kevés helyzettel, leginkább kevés kaput eltaláló tarkított második elődöntő után a németek ünnepelhettek!
Németország – Oroszország 1-0 (0-0) | A fináléba jutott: Németország
Helyszín: Beroe, Stara Zagora
Vezette: Marius Avram (ROU)
Gólszerző: Serra (68′)
A németek bekapott gól nélkül jutottak el idáig, ám tizenegyespárbajra kényszerültek a negyeddöntőben a spanyolok ellen. Míg az oroszok kiélezett körülmények között és a franciáknak is köszönhetően jutottak be a negyeddöntőbe, az elődöntőben pedig a címvédő Angliát utasították maguk mögé.
A meccs első félórája kaput eltaláló lövés nélkül telt el – a németek egyszer rúgták el a labdát, az oroszok pedig kétszer, de a kapusoknak nem akadt dolguk. Majd a 31. minutumban a német hálóőr, Fromannak kellett Pletnev nagy helyzetbe kerülése és lövése után védenie. Ezután rögtön felpörgették játékukat a németek és Nesseler lövését előbb blokkolták a 31. percben, majd Serra lökete tévesztett célt. A németek birtokolták többet a labdát, de az oroszok álltak közelebb a vezetés megszerzéséhez. Öt perccel a félidő vége előtt Galanin lövése sem találta el a kaput az oroszok részéről, majd a 38. percben a németek végezhettek el ígéretes helyről szabadrúgást, de az veszély nélkül ért véget, a félidő pedig gól nélkül és csupán egy kapura tartó lövéssel.
A fordulás után a németek kezdték lendületesebben a félidőt, ám a 45. percben Frommannak akadt dolga, aki Galanin lövését védte, míg a németek továbbra sem találták el a kaput. De erre sem kellett sokat várni, hiszen a 47. minutumban Burnic próbálkozását védte Maksimenko kapus. Egyre nagyobb lett Németország korosztályos válogatottjának mezőnyfölénye, de gólok tekintetében még kiegyenlített volt az állás. Komolyabb helyzet nélkül csordogáltak a játékpercek, de még mindig a németek uralták a játékot a 70. perc környékéhez érve. Majd az oroszok is kísérleteztek Lomovitski révén a 67. percben, de a lövés után a labda nem ment kapura. Viszont a következő minutumban megtört a gólcsend, és Németország vezetést szerzett! Ekkor Serra fejjel vette be az oroszok kapuját, vezetést szerezve válogatottjának Akyol labdája után (1-0). Ezt követően még egy nagy helyzetre került sor – a hosszabbítás 3. percében Schmidt növelte volna a németek előnyét, de Maksimenko kivédte lövését. Az oroszok viszont már nem tudtak veszélyt kialakítani, így gólt sem szerezhettek, ezzel pedig Németország került be a 2015-ös bulgáriai U17-es Európa-bajnokság fináléjába, ahol Franciaországgal találkozik majd! Természetesen a döntőről is beszámolunk, és nem kell már sokat várni arra, hogy kiderüljön, ebben a korosztályban ki ér fel Európa csúcsára! Az biztos, két, eddig nagyszerűen, s egyben meggyőzően teljesítő válogatott verseng majd az Európa-bajnoki trófeáért.
Május 22., péntek – 19:00 Franciaország – Németország (Eurosport)
Belgium, Franciaország, Németország, Oroszország, Horvátország, Anglia
1. Edouard (Franciaország) – 5 gól
2. Passlack (Németország), Azzaoui (Belgium),Ikone (Franciaország) – 3 gól
3. Van Vaerenbergh (Belgium), Pavlidis (Görögország), Yordanov (Bulgária), Denisov, Pletnev (Oroszország), Edwards (Anglia), – 2 gól
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.