Harry Kane vs Romelu Lukaku, avagy a gólok nyelvén

Diego Costa, Sergio Agüero és Alexis Sanchez is elérte a 20 gólos küszöböt a Premier League 2016/17-es kiírásában, ám mégis csak  a harmadik, negyedik és ötödik legeredményesebb játékosnak járó “címet” tudták bezsebelni. Két fiatal mesterlövész, a gólkirály Harry Kane és Romelu Lukaku ugyanis még náluk is eredményesebb tudott lenni. Előbbi 29, utóbbi 25 alkalommal talált a hálóba, ám mindketten 24-24 akciógólt jegyeztek. Nézzük kik ellen voltak eredményesek, illetve mit is érdemes róluk tudni. 

romelu_lukaku_by_dma365-daopao2Romelu Lukaku (Everton)

A 24 esztendős belga támadó az Anderlecht, majd pedig a West Brom kötelékét érintve kötött ki a Chelsea csapatánál. A Premier League-ben a 2011/12-es szezonban debütált epizódszereplőként, majd a 2012/13-as kiírásban már 35 meccsen 17 gólig jutott a West Brom színeiben. Azóta minden szezonban elérte a 10 gólt, a Stamford Bridgen azonban nem kellett, így végül az Everton szerelésében találta meg a helyét. Idén pályafutása során először lépte át a 20 gólos határt, s ha a lenti képen megnézzük, akkor láthatjuk, hogy két csapat ellen is négyszer volt eredmények és egynek háromszor talált be. A Top 6 csapat ellen viszont nem feltétlenül villogott, de mégis eredményesebb tudott lenni, mint a gólkirály Harry Kane, aki jobbára inkább az alsóház csapatait szórta meg. Mindenképpen kiemelendő, persze nehezen mérhető adat, de tény, hogy a két csatár klubcsapata nincsen egy szinten, a Spurs egy jóval magasabb szintet képviselt idén. Ebből eredendően Lukakunak nehezebb dolga volt, Kane a társak által “könnyebb” helyzetben volt. A belga olyan csapatok kívánságlistáján szerepel, mint a Bayern München, vagy éppen a Manchester United, de a Chelsea is érdeklődik egykoron “kirakott” játékosa után.

Lukaku eddig 186 Premier League meccsen 85 gólt és 34 gólpasszt jegyez.

harry_kane_by_szwejzi-daiov59Harry Kane (Tottenham)

Egy évvel fiatalabb, mint a belga, még csak 23 esztendős. A Tottenham utánpótlásából indulva érintette a Leyton Orient, a Milwall, a Norwich City, és a Leicester City csapatát, míg nem a 2014/15-ös szezonban Spurs mezben robbant be a köztudatba. A Premier League-ben még a 2012/13-as szezonban a Norwich színeiben debütált, majd a szezon második felében az akkor még másodosztályú, azóta bajnok Leicester szerelésében szerzett gólokat. Ezt követően a Spurs visszarendelte, epizódszereplőként 10 meccsen 3 gólt jegyzett, majd pedig jött az említett berobbanás. Legutóbbi három szezonjában egyaránt 20 gól felett állt meg (21, 25, 29), előmenetele pedig sokkal dinamikusabb és gólerősebb, mint belga riválisának. Ha az idei szezont nézzük, akkor láthatjuk, hogy az első hat helyezett közül viszont csak a Manchester United ellen tudott eredményes lenni. Viszont 8 meccset sérülés miatt kihagyva, 30 találkozón érte el 29 bajnoki találatát egy fantasztikus hajrával. Utolsó három bajnokiján 8 gólt szerzett, ám összességében ahogyan már fentebb is említettük, inkább az alsóház csapatait szórta meg. Volt három mesterhármasa és egy mesternégyese is. Nevét előszeretettel boronálják össze a Real Madriddal, de angol rivális klubok is körüllengik a Spurs háza táját. Mindkét játékos piaci ára 50 millió eurón áll a német transfermarkt.de becslései szerint, ám míg Lukaku kontraktusa 2019-is érvényes, addig Kane hosszabb távon 2022-ig kötelezte el magát.

Harry Kane eddig 116 Premier League meccsen 78 gólt és 15 gólpasszt jegyez.

18921798_1840917739560344_5390993755212856108_n