Franciaországból erősítene a Nápoly

A Napoli közel áll ahhoz, hogy véglegesítse a nyár első igazolását. A Ligue 1-ből vennének maguknak új játékost.

Adam-Ounas

A tárgyalások a Bordeaux játékosával Adam Ounas-val már a végső fázisban járnak, így rövid időn belül új klubjához kerülhet a játékos. Az orvosi vizsgálatra már ezen a héten pénteken, de legkésőbb jövő hét hétfőn kerülhet sor, mielőtt véglegesítenék a kontraktust. A francia támadó középpályás még mindössze csak 20 esztendős.

A fiatal labdarúgó már egészen fiatalkorában a Bordeaux kötelékébe került. 2013-ban szerződtette a francia klub, és kezdetben a második számú csapatban próbált szerencsét, ahol 21 mérkőzésen 3 találatig jutott. 2015 hozta meg számára az áttörést, amikor lehetőséget kapott a felnőttek között. Október 4-én, a Lorient ellen a 72. percben cserélték őt be. A Bordeaux 3:2 arányban szenvedett vereséget, azonban Ounas góllal debütált.

Klubja mellett az algériai válogatottban is bemutatkozott. Ugyan Franciaországban született, de a szülei Algériából származtak. A francia U20-as csapatban mutatkozott be, majd 2016-ban váltott, és inkább úgy döntött, hogy Algériát fogja erősíteni, ahol már a felnőtt csapatban kapott szerepet. Nigéria ellen debütálhatott világbajnoki selejtezőn.

kép: mirror

Nagy Gábor