Ponttal távozott a Stamford Bridge-ről az Arsenal!

A Premier League ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján rendezték meg a forduló rangadóját. A címvédő Chelsea hazai pályán fogadta a városi rivális Arsenal együttesét. A két rivális a szezon elején már összecsapott a Wembley-ben a Community Shielden, melyet az Arsenal büntetőkkel megnyert.

2017-09-17T123505Z_390659716_RC1A7CFB6710_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-CHE-ARS

Remek hangulatban kezdődödött az 51. londoni derbi. A címvédő Chelsea lendületesen nagy iramban esett neki az ágyúsoknak. A hazaiak már a harmadik percben megszerezhették volna a vezetést, Pedro lövését azonban Cech könnyedén hárította. Két perccel később újabb komoly hazai lehetőség adódott a vendégek kapuja előtt, Fabregas lövését azonban szögletre tudták menteni az Arsenal védői. Az első negyedóra végén az Arsenal is megvillant, miután Bellerin jobb oldalai beadását Welbeck fejelte nem sokkal a kapu bal oldala mellé. Egy perccel később ismét Bellerin kevergetett a jobb oldalon és ezúttal is remekül találta meg csapattársát, nevezetesen Lacazettet akinek lövését nagy bravúrral védte Courtois. A folytatásban is remek iramban folyt a mérkőzés a 21. percben Kolasinac eresztett meg egy bombát Courtois kapujára, a belgának pedig ezúttal is bravúrt kellett bemutatnia. Szinte az ellentámadásból a másik oldalon is dolga akadt a másik hálóőrnek Petr Cechnek is akinek Pedro ziccerét kellett hatástalanítani. Félórányi játékot követően ismét az Arsenal került helyzetbe, Xhaka lövése nem sokkal kerülte el a kapu jobb oldalát. Az első játékrész hajrájában az Arsenal teljesen átvette a játék irányítását és ez komoly helyzetekben is megmutatkozott. Antonio Conte láthatólag idegesen járkált a technikai zónában, aminek oka is volt hiszen csapata teljesítméyne a mérkőzés második részében jócskán visszaesett. Három perccel az első félidő vége előtt Aarom Ramsey órisái ziccert puskázott el, miután a Chelsea tizenhatosánál egy finom csellel hozta magát helyzetbe és lövése a jobb kapufán csattant, a kipattanót pedig Lacazette vágta a kapu fölé. Az első félidő ezzel gól nélküli döntetlennel ért véget.

848344140

A második játékrész elején a hazaiak oldalán rögtön egy cserével indult a mérkőzés második félideje, miután Pedrót a Bakayoko váltotta. A félidő eleje kiegyenlített játékot hozott, mindkét gárda próbálkozott helyzeteket kidolgozni, de komolyabb lehetőségeket nem tudtak kialakítani a második félidő elején. Érdekesség, hogy Wenger együttese mióta Özil és Alexis Sanchez is az Arsenal játékosa, az ágyúsok még soha nem nyertek meg úgy PL-meccset, hogy egyikük sem volt tagja a kezdőnek. A vendégeknek erre pedig most nagyon is sok esélyük volt, hiszen a címvédő Chelsea semmivel sem játszott jobban Wenger együttesénél, sőt a helyzeteket nézve az Arsenal állt inkább közelebb a három ponthoz. A félidő hajrájára újra felpörögtek az események és a 76. percben egy pontrúgást követően Mustafi a hálóba fejelt azonban Oliver bíró sporttárs les miatt érvénytelenítette azt, tegyük hozzá jogosan. A találkozó 79. percében a csereként beálló Hazard is megvillant, középre tartó lövése azonban nem okozott komolyabb gondot Petr Cech számára. A mérkőzés hajrájában a hazaiak komoly nyomás alá helyeztek az Arsenal kapuját, de nem tudták begyötörni a győzelmet jelentő találatot. A találkozó 87. percében David Luiz durva belépője után Oliver játékvezető azonnali piros lappal kiállította a brazil védőt.

Chelsea – Arsenal 0-0
Helyszín: Stamford Bridge, London, Vezette: Oliver
Gólszerzők: 
Sárga lapok: David Luiz (52.), Morata (65.) ill. Kolasinac (90.), Bellerin (90+3.)
Kiállítás: David Luiz (87.) ill.

Chelsea: Courtois – David Luiz, Cahill, Azpilicueta – Alonso, Fabregas, Kante, Moses – Pedro (Bakayoko 46.), Willian (Hazard 69.) – Morata (Christensen 89.). Vezetőedző: Conte

Arsenal: Cech – Koscielny, Mustafi, Monreal – Bellerin, Ramsey, Xhaka, Kolasinac – Welbeck (Giroud 73.), Iwobi (Elneny 81.) – Lacazette (Alexis 66.). Vezetőedző: Wenger.

Képek: premierleague.com

Ondik Gábor